Okos Anya kreatív gyermeknevelés

A gyermeknevelési szakirodalom szerint a szülők egyik legfontosabb célja, hogy segítsék gyermekeiket leválni magukról, támogassák őket az önálló emberré válásban, hogy egy nap majd szüleik nélkül is képesek legyenek boldogulni.

Ez a törekvés családonként változó, van ahol előbb, van ahol később gondolják a szülők, hogy most már igazán "önálló lehetne ez a gyerek".

Az időponttól függetlenül azonban mindenképpen fontos, hogy ne saját képmásunkat lássuk gyermekünkben, hanem egy egyedi kis lényt, akinek bizony sokszor teljesen más ízlése, érzése, vágyai, álmai vannak.

Igen, de hogyan segítsünk gyermekünknek az önállóvá válásban? A legjobb megoldás: 

• ha önálló cselekvést engedünk neki,
• hagyjuk, hogy megküzdjön a saját problémájával,
• és tanuljon a hibáiból.

Itt most biztos sokan arra gondolnak, "szó nélkül nézzem végig a hibáit és a szenvedéseit, mikor egy perc alatt megoldhatnám helyette"? "Miért ne köthetném be a cipőfűzőjét, vagy miért ne mondhatnám meg, mit tegyen, ha összeveszett a barátnőjével? Hiszen én vagyok a felnőtt, aki tapasztalt és nyugodtan rám bízhatja magát."

Mikor gyermekünk elkezdi az óvoda nagycsoportját, az óvónénik - jó esetben - felhívják a szülők figyelmét,  próbálják meg kibírni, hogy a gyermek egyedül öltözzön, egyedül vegye fel a cipőjét és természetesen egyedül kösse meg a cipőfűzőjét. Nem azért, hogy ezzel az óvónők munkáját megkönnyítsék, hiszen nem is ez a feladatuk, hanem gyermekük személyiségének egészséges fejlődése érdekében.

Ugyanis, ha belegondolunk, már az ún. dackorszak hisztijei is arról szólnak, hogy gyermekünk önállóan szeretne tenni-venni, mi pedig ezt korlátozzuk és ebből van a probléma.

Bizonyos dolgokban gyermekünk egyértelműen függ tőlünk, nagyon sok mindent meg kell mondanunk, mutatnunk neki és el kell végeznünk helyette. Viszont éppen ez a függő helyzet, amely ellenséges érzéseket válthat ki belőle, mivel az állandó függés miatt tehetlennek érzi magát, dühös, frusztrált lesz és neheztelni fog ránk.

Szerencsére nap mint nap találkozunk olyan lehetőségekkel, amelyekkel gyermekünk önállóságát erősíthetjük.

Ötletek az önállóság támogatására

1. Hagyjuk gyermekünket döntést hozni. Például játszótéren: "öt perc múlva indulnunk kell, addig csúszdázni vagy hintázni szeretnél?"; öltözködésnél: "a piros pólódat kéred vagy a virágosat?" Ezek a választási lehetőségek, mind a döntéshozatalt gyakoroltatják. A felnőttek élete tele van döntésekkel, legyen szó karrierről, életstílusról vagy párkapcsolatról. Nagyon nehéz annak a dolga, akinek nem volt lehetősége erre felkészülni gyermekkorában.
2. Mutassunk tiszteletet gyermekünk erőfeszítései iránt. Például várjuk ki türelmesen, amíg egyedül megköti a cipőfűzőjét, ahelyett, hogy megszidjuk az ügyetlensége miatt. Ha egyedül szeretne felbontani egy üveget, ne vegyük ki a kezéből, hanem inkább adjunk tanácsot, hogy tudja könnyebben lecsavarni a kupakot. Ha a gyermek erőfeszítéseit tisztelet övezi, akkor ő is összeszedi a bátorságát, és megküzd maga a problémáival.
3. Ne tegyünk fel túl sok kérdést. A gyermekek úgyis elmesélik, amit akarnak, ha hagyjuk őket.
4. Ne siessük el a válaszadást. Minden gyermek életében van olyan időszak, amikor a "miért?"-ekre keresi a választ. Ha gyermekünk feltesz egy kérdést, akkor engedjük meg neki, hogy először maga keresgélje a választ. Például: "Apa, honnan jön az eső?" "Ez egy érdekes kérdés. Te mit gondolsz?"
5. Bátorítsuk gyermekünket az otthonunkon kívüli eszközök és források használatában. Például: "Anya, szerintem beteg a teknősünk. Mit csináljak?" "Azon gondolkodom, hogy a kisállatkereskedő tudna-e segíteni." Vagy: "a barátaim az óvodában mindig kapnak gumicukrot otthon, én is kaphatok?" "Először beszéljünk a fogorvossal és kérdezzük meg, mi a véleménye a dologról." Ezzel a módszerrel bizonyíthatjuk gyermekünknek, hogy nem függ teljesen tőlünk. A külső világ - kisállatkereskedő, fogorvos - is segítségül hívható, ha gondja van.
6. Ne vegyük el a reményt. Például: "Apa, lehet, hogy mérnök leszek." Ha nem is a legjobban tanul gyermekünk, azért ne azt mondjuk, hogy : "ilyen matek jegyekkel jobb, ha leteszel róla", hanem például: "szóval a mérnöki pályát fontolgatod?" Ahelyett, hogy eleve csalódásra készítjük fel  gyermekünket, engedjük, hogy kipróbáljon és tapasztaljon dolgokat. Azzal, hogy megpróbáljuk megóvni a csalódástól, sokszor a reménytől, az álmodozástól és bizonyos esetekben az álmai elérésétől is megfoszthatjuk őt.

Ha most valaki kételkedik abban, hogy "csak" ennyiből áll az önállóságra nevelés, annak bizony igaza van. Ez csak néhány tipp a sok közül, ami arra szolgál, hogy gyermekünk önálló, kompetens személyiségnek lássa magát.

Ha odafigyelünk gyermekünk érzéseire, megosztjuk vele saját érzéseinket, vagy bevonjuk a problémák megoldásába, azzal mindig arra bátorítjuk, hogy támaszkodjon saját magára.

2-3 éves korban még nem igazán boldogulnak a gyermekek vékony ecsettel. Ezért inkább adjunk nekik nagyméretű papírt, melyre vastag ecsettel, az ujjukkal, esetleg szivaccsal festhetnek. Legjobb ujjfestéket használni.

Varázskép készítésének titkai:

• Gyertyával vagy fehér zsírkrétával rajzolunk csomagolópapírra különböző ábrákat. A gyertyát erősen rá kell nyomni a papírra.
• A rajzok csak akkor bukkanak elő, amikor gyermekünk bemázolja a papírt: a viaszos területet nem fogja a festék. Nagyot nevet majd, ha ismerős alakzatot fedez fel a papíron (házikó, halacska, stb.).

Vágjunk ki 30-40 centis, dundi emberfigurát rajzlapból. Gyertyával rajzoljunk rá egyszerű arcot, hasába pedig különféle, jól felismerhető ételeket vagy tárgyakat. Adjuk oda gyermekünknek, hogy fesse be az egész emberkét: egymás után tűnnek fel a titkok, mi mindent nyelt le egészben az emberke.

Hasonló varázsképet készíthetünk citromlével:a papírra vékony ecsettel őzikét, nyuszit festünk a citromlével és hagyjuk megszáradni a lapot. A látszólag üres, fehér papíron a fehér körvonalak akkor rajzolódnak ki, ha a kicsi az egész lapot befesti.

Hirtelen megérkezett a tavasz, ilyenkor jóval több időt töltünk gyermekünkkel a szabadban.

Ahhoz, hogy tartalmasan és a kicsik számára élvezetesen teljen az idő, elég néhány egyszerű kelléket beszereznünk és persze nem árt meghívni a barátokat is, együtt sokkal izgalmasabb a játék.

Tojás a kanálban: így húsvét táján aktuális igazán ez a játék, míg mi a konyhában a sonkát főzzük, gyermekeink a kertben szaladgálhatnak a főtt tojásokkal. A játék lényege: ki tud végigszaladni a kijelölt távon anélkül, hogy a tojásokat leejtené?

Elbújtak az állatok: rejtsünk el a kertben tucatnyi plüssállatot úgy, hogy egy fülecske és farkinca mindig kikandikáljon, aztán kezdődhet a keresés. Segítségül megállhatunk a bokor tövében, s elárulhatjuk, hogy nyávogást hallottunk a közelben.

Begyűjtös futóverseny: szórjunk el a kertben egymástól 3-4 méter távolságban színes ruhacsipeszeket. Úgy kell elfutni a céltól a rajtig, hogy a legtöbb csipeszt gyűjtsük össze közben. Kicsikkel lehet úgy is játszani, hogy szétszórjuk a csipeszeket, és nekik össze kell szedni, amíg elénekelünk egy dalt, vagy kapcsolhatunk zenét is.

A napokban találkoztam egy ismerős anyukával, aki arra panaszkodott, hogy 3 éves kisfia még nem beszél, ezért inkább beadta az óvodába, holott csak szeptemberre tervezte az ovikezdést.

Széles a skála, amelyen belül normális, hogy egy gyermek mikor tanul meg beszélni. Ha a totyogó megérti, amit mondanak neki és normális a hallása, akkor előbb-utóbb beszélni is fog. Ha azonban 18 hónapos korára nem mond felismerhető szavakat, meg kell vizsgáltatni.

Mi lehet a baj?

Elsőként a kicsi hallását kell ellenőrizni, mivel a csökkent hallóképesség fontos oka a beszéd késlekedésének. Megnövekedett orrmandula vagy füldugulás is okozhat halláscsökkenést.

A kései beszéd egyéb okai:

• Hiányzik a verbális ösztönzés a felnőttek részéről: ez sok testvéres családokban és ikreknél fordulhat elő.
• Érzelmi elhanyagoltság: a kicsinek szeretetre és biztonságra van szüksége, hogy megfelelően fejlődjön.
• Szellemi visszamaradottság: ez rendszerint együtt jár más fejlődésbeli elmaradottságokkal is.
• Autizmus: a társas kapcsolatok hiányával vagy az érzelmi zavar más jeleivel függ össze.
• Késleltetett beszéd (megkésett beszédfejlődés). Az oka ismeretlen, de többnyire kezelhető; olykor magától is megoldódik.

Hogyan ösztönözhetem gyermekemet a beszédre?

• Fordítsunk a gyermekre rengeteg időt és figyelmet.
• Nézzünk a szemébe, ha hozzá beszélünk.
• Meséljünk arról, amit épp teszünk; beszédünk legyen világos és egyszerű.
• Lehetőség szerint nyugodt körülményeket biztosítsunk a beszélgetésre, hogy ne vonja el semmi a kicsi figyelmét (ne menjen háttérzajként a tv!) és hagyjunk elegendő időt a válaszra.
• Mondjunk mesét, nézegessünk könyveket, tanítsuk meg gyermekdalokra, mondókákra.

Mindezek fontos szerepet játszanak a baba nyelvi készségeinek megszerzésében. Minthogy gyermekünk utánozza, amit hall, gondosan kerüljük a gügyögést. Ha ő azt mondja, hogy "vau-vau", tőlünk azt kell hallania, hogy "kutya".

A napokban - szokás szerint a fórumokban olvasgatva - egy érdekes topicra bukkantam. Egy aggódó anyuka a kislánya körömrágása ellen keresett valami hathatós segítséget. Az első néhány leszoktató körömlakkot ajánló után érkezett egy hozzászólás, ami rettenetesen felháborította a kérdező anyukát. Mit gondoltok miért?

A kommentelő szerint a körömrágás mögött nagy valószínűséggel szorongás húzódik meg, ezért pszichológusra lenne szüksége a kislánynak. Anyuka  megsértődött ezen  a feltételezésen, kikérte magának, hogy beteg lenne a gyermeke.

A körömrágás természetesen előfordulhat átmeneti állapotként, amikor megváltozik a gyermek környezete, óvodába, iskolába kerül, kistesó születik. stb., de ez minden gond nélkül elmúlik néhány hónap alatt.

De akkor mitől alakulhat ki a körömrágás kényszere, amit viszont már gyógyítani kell és kezelést igényel?

A dackorszakban  elég gyakran előfordul, hogy a gyermek dühében harap. Mivel ősi ösztönünk,hogy fogainkat táplálékszerzésre, támadásra és védekezésre is használjuk,  ez a genetikai kód lép életbe, amikor a dühös gyermek harap. Ez áll a körömrágás, ajak- és szájharapás, ujjrágás, a körömágyi bőr tépkedése hátterében is.

A gyermek növekvő kutatási és felfedező kedve próbára teszi idegeinket és türelmünket, nehezen fogadjuk el a kutatási vágyat természetes igényként. A kicsiknek elegendő alkalmat kell biztosítanunk, hogy mozoghassanak és próbára tehessék saját képességeiket.

Ellenkező esetben, ha gyakran tapasztalja a gyermek, hogy akaratát a mi erősebb akaratunk alá kell rendelnie, és nem engedheti ki a dühét, az ősi reakció önmaga ellen  fog irányulni. Egyértelmű, ha nem haraphatja meg az ellenséget, akkor lerágja a körmét, így engedve teret a tehetetlen dühének.

Gyermekünknek joga van az érzéseire; a pozitív érzésekre is, mint az öröm, de az olyan negatív érzésekre is, mint a harag vagy szomorúság. Nem szabad elnyomni gyermekünk érzelemmegnyilvánulásait, csak azért, mert kellemetlen lehet számunkra. Hagyni kell, hogy dühös legyen, de ilyen helyzetben ügyelni kell, hogy megóvjuk önmagától és esetleg a többi gyermeket is "dühöngő" gyermekünktől.

A dacreakció gyakorlatilag egy korlátozó intézkedés következménye, ami miatt gyermekünk frusztrálódik. Ez például úgy is létrejöhet, hogy a gyermek játékát félbeszakítjuk vagy egy számára fontos kérését nem teljesítjük.

Igyekezzünk megszüntetni a kiváltó okot, és úgy szervezni a napirendünket és lakáskörülményeinket, hogy kevesebbszer kelljen korlátoznunk csemeténket.

A szigor, büntetés nem segít, inkább csak ront a helyzeten, inkább gondoskodjunk sima körmökről, reszeljük le, ragasztgassunk rá vicces körömmatricát.

Ha egyedül nem boldogulunk a problémával, keressünk szakembert, aki segít a lelki háttér feltárásával.

Hamarosan itt a húsvét, és bizony sok feladata van ilyenkor a húsvéti nyuszinak. Tojást kell szereznie, aztán festéket, meg mindenféle puha dolgot, amibe beleteszi a tojást, nehogy eltörjön. Aztán persze azt is ki kell találnia, hogy melyik kisgyermek milyen ajándékot szeretne. Ehhez nyújtsunk segítséget a nyuszinak azzal, hogy levelet írunk neki. Természetesen gyermekenként egyet-egyet, nehogy a nyuszi véletlenül azt higgye, hogy csak egy gyermeknek kell ajándékot hoznia.

Kétéves kortól mindenképpen kötelező a levélírás, főleg, ha már van nagyobb testvér, aki megmutatja a kicsinek, hogy mit is kell tennie, hogy ajándékot kapjon a nyuszitól. A levelet természetesen apa vagy anya írja, aztán a kicsi rajzolhat hozzá vagy esetleg ragaszthat nyuszis vagy virágos matricát. A nagyóvodások  annyira ügyesek, hogy egyedül is készíthetik, esetleg a betűk diktálásában segíthetünk. A kisiskolások pedig áprilisra már elég jól tudnak írni (feltéve, ha még hisznek a nyuszimesében), így nekik már segítség sem kell, csak dicséret a végén, hogy milyen gyönyörű lett a "mű".

Ez a nagylányom (7 éves) levele a nyuszihoz. A kicsi levele még nem készült el, én ugyan megírtam, de neki még nem volt kedve kiszínezni.

Aztán persze felmerül a kérdés, hogy juttatjuk el a nyuszinak a levelet? Nálunk jól bevált gyakorlat, hogy kitesszük este az ajtó elé és éjszaka "elviszi a nyuszi", vagyis én.

Amikor az első ilyen kis levelet megalkottuk együtt, arra gondoltam, hogy csak eldugom, aztán úgyis elfelejti és beteszem a rajzai közé. De aztán kitaláltam, mivel  nemcsak a nyuszinak írunk, hanem a Mikulásnak és a Jézuskának is, összegyűjtöm ezeket a rajzos kis levélkéket, beköttetem és majd, ha nagy lesz, esetleg már ő is anyuka, akkor odaadom emlékbe, hogy boldogan gondoljon vissza ezekre a gyermekkori ünnepekre és a saját gyermekeivel folytassa ezt a hagyományt.

Egyébként nálunk a nyuszi nem "ingyen" hozza az ajándékokat és a tojást, nagyon rendesen készülünk, hogy mi is megajándékozzuk. Süteményt sütünk, amit szépen elrendezünk egy kistányéron, mellé pedig sárgarépa és forrásvíz (ásványvíz) jár.

A mi családunkban az egyik kedvenc időtöltés a fényképek nézegetése és persze a felvételek készítése is. Akármilyen kis rövid útra megyünk, mindig visszük magunkkal a fényképezőgépet, ennek következtében több ezres fényképállománnyal rendelkezünk. Legutóbb kislányunk 3. születésnapjára válogattunk a fényképekből és rendeztük egy általa választott fényképalbumba a születésétől kezdve napjainkig. Kíváncsian figyeltük, mennyire fog tetszeni neki. Nagyon érdekes volt látni, hogy miután ellenőrizte, megkapta-e a hőn áhított zenélős Ariel babát, csendben leült nézegetni az albumot (ez egyáltalán nem jellemző rá) és felváltva kért bennünket, hogy beszélgessünk vele a képekről.

Miért is szeretjük annyira a fényképeket? Talán mert megőrzik életünket és visszahozzák a boldog pillanatokat.

A szép és jó emlékek felidézése arra ösztönzi a gyermeket, hogy örömmel nézzen vissza a gyermekkorára. Gyermekünk boldogan fogja nézegetni  magát azokon a képeken, amelyeken még kisbaba, de legalább ilyen lelkesedéssel fogja bámulni szülei gyermekkori képeit is. Nem csak a család történetéből érez meg valamit, hanem ráébred arra is, hogy mi is voltunk gyerekek, és ezért meg tudjuk érteni, hogy ő mit érezhet. (Ehhez egy mai történet: délben miközben hűtöttem a pici lányom levesét, a hátam mögött a tányéromat lekapta az asztalról, hogy átvigye a másik oldalra,  mivel azonban nem bírta el, igaz, hogy nem ejtette le, de több, mint fele leves kifolyt belőle. Nagyon elkeseredett, aztán mikor látta, hogy nem vagyok mérges, sőt meg is jegyeztem, milyen jó kis  zöldségpocsolyát varázsolt a konyhánkba, teljesen megnyugodott és a következőket mondta: mama, amikor te kislány voltál, te is kiöntötted a levest!)

A fotók arra is alkalmasak, hogy emlékeztessék a gyermekeket olyan személyekre, akiket ritkábban látnak. Házi kedvenceinkről is érdemes fotót készíteni, hiszen néha olyan mulatságosak tudnak lenni.

Nálunk vannak fényképfalak: aki ismeri az Anna és Peti meséket Bartos Erikától, annak biztosan nem ismeretlen fogalom ez. Kineveztünk két falat, amire olyan fényképeket teszünk ki, ami valamilyen fontos eseményen készült, pl. amikor a pici lányom először találkozott a Mikulással, a nagylányom megtanult kétkeréken biciklizni, óvodai évzáró, iskolai évnyitó, az első wc-be kakilás, stb. A fotók nézegetése azonkívül, hogy gyermekünk nagyon büszke lesz magára, ha kiteszünk egy képet róla a lakásban, még arra is nagyon alkalmas, hogy növeljük önbizalmát.

És most különösen a második babát várók figyeljenek! A fényképek nézegetésével segíthetünk gyermekünket felkészíteni a kistesó érkezésére. Megerősíthetjük benne azt az érzést, hogy ő már nagy, felnőtt és okos, és a kisbaba is majd felnéz rá.

A beállított felvételek mellett készítsünk vicces képeket is, például amikor gyermekünk összekente magát csokival vagy anya haját fújja a szél. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek lesznek a kedvencek a későbbiekben.

Extra tipp : Mindig legyen nálunk fényképezőgép, amikor elmegyünk valahova, egy családi ünnepre vagy akár csak a parkba is.

Meglepődve tapasztaltam, mekkora vihart kavartam a Fejemre nő a gyerekem című cikk megírásával.

Akik egy kicsit is körülnéztek az oldalon, láthatják, hogy nem egészen három hete kezdtem el írni a blogomat, többek között azzal a szándékkal, hogy megosszam gyermeknevelési tapasztalataimat más szülőkkel. Lehet unalmas, száraz "disszertációnak" tűnt a cikk, de nézzétek el nekem a stílusbeli hibáimat, még nem igazán volt időm rátalálni a "saját hangomra".

Az idézett módszerről pedig azért írtam, mert nekem bejött. Nagyon sok szakirodalmat elolvastam már, mert elég különböző személyiséggel rendelkeznek a gyermekeim, de ennél éreztem azt, hogy annyira gyermekközpontú, talán még működhet is. Lehet bírálni, idiótának bélyegezni dr. Ginottal együtt; azt gondolom, minden szülőnek saját magának kell tudni, hogy milyen a gyermeke és a harmonikus hétköznapok kialakításához milyen módszerek, tippek, akár trükkök jönnek be.

Ahogy többen is írtátok, a gyermekek nem egyformák és ezért nem is lehet őket egyformán kezelni. Tapasztalatom szerint a gyermek csillagjegye és a születési sorrendben elfoglalt helye nagymértékben befolyásolja a személyiségét és természetesen az őt körülvevő család is. De  igazából az első kettő az, amin nagyon nehezen lehet változtatni, esetleg csiszolni a negatívumokat vagy erősíteni a pozitív tulajdonságokat, de alapvetően egy csendes, visszahúzódó gyerek soha nem lesz a társaság középpontja, és egy cserfes másodszülött sem lesz mintagyerek.

Példákat azért nem írtam, mert úgy gondoltam, hogy első körben ismertetem a módszer lényegét, ami lehet, hogy túl szárazra sikerült, aztán a folytatásban jönnek majd a példák, épp azért, mert ugyan a módszer ugyanaz - a csendes meggyőzés - de mégis más.

A konnektorban turkálás elég sok hozzászólásban feltűnt. Mi ezt például úgy oldottuk meg, hogy már egészen pici korukban bedugdostuk a "gyermekzárat" a konnektorokba (a pontos nevét nem tudom, ezért így írtam), és onnantól kezdve nem kellett azon izgulni, hogy mi történik, ha belenyúl. Ennek ellenére, amikor úgy láttam, hogy érdeklődik a konnektor iránt, megfogtam a kezét, elhúztam, és elmagyaráztam, hogy miért nem szabad hozzányúlni. És lehet, hogy ez most nagyon limonádésnak tűnik, de mindenesetre megoldást nyújtott arra, hogy nem kell izgulnom és ordíbálnom, ha a konnektor közelében van a gyerek. Természetesen azt is megértem, ha valaki ijedtében rákiabál a gyerekre és úgy rántja el a konnektortól, de a beszélgetést és a magyarázatot a kiabálás nem válthatja ki. Ráütni egy csecsemő kezére pedig azért nem érdemes, mert ő még nem érti, hogy mit akarsz. Sokkal többet tanul abból, ha olyan hangnemben beszélsz vele, amit még nem használtál és akkor rád fog figyelni és valószínű, hogy nem az első alkalom után (nekem is jónéhányszor el kellett magyaráznom), de meg fogja érteni, és ez a lényeg: nem nem azért nyúl majd a konnektorba, mert attól fél, hogy rácsapsz a kezére, hanem, mert meg fogja érteni, hogy veszélyes.

Nekem mély meggyőződésem (7 év gyermeknevelési tapasztalattal), hogy büntetéssel, főleg veréssel nem lehet gyermeket nevelni. Ideig-óráig megoldhatod büntetéssel, veréssel a problémát, de nagyobb korában biztos nem neked fogja elmesélni az első szerelmét, és nem neked fog beszámolni a sikereiről, kudarcairól.

És most ne gondoljátok, hogy holmi hippi anyuka vagyok, aki mindent ráhagy a gyerekeire és az év anyukája címre tör. A nagylányom szerint elég szigorú anya vagyok, de ezt nem büntetéssel oldom meg, hanem rengeteg kompromisszummal. Nem egyszerű és ráadásul rengeteg időt igényel, de hiszem, hogy ez idővel megtérül és csak hasznára lesz a gyerekeimnek.

Hiányoltátok a példát, most írok egyet: a nagylányomról tudni kell, hogy közösségben tökéletesen viselkedik, soha nem volt rá panasz az óvodában és most az iskolában sincs. Viszont a feszültséget, ami egész nap felgyülemlik benne, mivel rengeteg új információ, inger éri, valahol ki kell adni magából és ez hol máshol lenne, mint otthon. Otthon pedig én vagyok az, akire ráömleszti az egész nap magában hordott érzéseit, jókat és rosszakat is. Bizony van olyan, amikor dühöng és régebben nagyon is tehetlennek éreztem magam, és persze rossz anyának, akinek nincs türelme a gyerekéhez, ráadásul nem is érti meg, stb. Amióta elolvastam dr. Ginott könyvét és alkalmazom a módszereit, teljesen máshogy zajlanak a délutáni beszélgetéseink. Nem veszem át tőle a dühét, nem kiabálok én is, nem küldöm a szobájába, hanem teljesen tárgyilagosan elismétlem a tőle hallottakat. Megerősítem abban, hogy megértem az érzéseit, de nem oktatom ki arról, hogy neki most nem szabadna dühöngenie vagy egyáltalán mit kellene tennie. Ugyanis, amikor hallja, hogy megértettem, amit mond és együttérzek vele, egy pillanat alatt lecsillapodik és pár perc alatt végez a házijával.

A tanító nénije szerint igazi kis közösségi emberke, aki fantasztikusan viselkedik a társaival. Tehát azért kapok visszaigazolást arról, hogy nem végzem rosszul a dolgomat.

Az is felmerült kérdésként, hogy tisztázni kellene, hogy mi is az a büntetés. Régebben az ún. "time out" módszert alkalmaztam, aminek az a lényege, hogy kivonod a gyereket a forgalomból, hogy lecsillapodjon és legyen ideje átgondolni a történteket. Nekem ez a módszer egyáltalán nem jött be: a nagylányom bekapcsolt egy hangoskönyvet és közben rajzolgatott és esze ágában sem volt azon tanakodni, hogy legközelebb mit is kellene tennie. A kicsi úgyszintén, amikor becsuktam az ajtót még sírt, de néhány másodperc múlva már hallottam, hogy vidáman "olvasgat" a könyveiből vagy épp babázik.

Tévénk nincs, tehát azzal nem tudom őket büntetni, hogy nem nézhetnek mesét. Az esti mese olvasás megvonása pedig az a kategória, amire Vekerdy Tamás is azt mondja, hogy a nyugodt alváshoz, pihenéshez való lehetőséget ne vegyük el a gyerektől, ezzel nem szabad büntetni.

dr. Ginott módszerét lehet szeretni, utálni, éppúgy ahogy dr. Spockot vagy újabban a Suttogót. Senkinek nem kötelező magára venni ennek a módszernek a használatát, én csak megmutattam, hogy nekem mi hozott megoldást a problémáimra. Igaz, hogy még nekem is sokat kell fejlődnöm, pont azért, mivel a gyerekeim napról napra változnak és nem lehet mindig ugyanazokat a módszereket alkalmazni minden gyereknél. Lehet, hogy két év múlva jön egy új irányzat és akkor azért fogok lelkesedni, ha segít a gyermekeimmel való kiegyensúlyozott kapcsolatban.

DE: a büntetést és a verést SOHA nem fogom elfogadni, mint gyermeknevelési módszert.

Gyakorlott szülők már tudják, hogy erre a kérdésre automatikusan a "nem én voltam" válasz érkezik. Ebből pedig következik, hogy "valaki hazudik", és minél jobban próbáljuk az igazságot kideríteni, a gyerekek annál jobban bizonygatják ártatlanságukat.

Például "valaki" kiborította az építőkockákat a nappali közepére, miután mi épp befejeztük a szokásos nagytakarításunkat.

Ilyenkor mi a megoldás?

Ne a bűnöst keressük, hogy megbüntethessük, hanem mutassuk ki, mennyire felbosszantottak: "Borzasztóan feldühít, ha semmibe veszitek a munkámat." Erre nagyvalószínűséggel kórusban rázendítenek: "akkor sem én voltam", "a Bori volt", "nem, a Kamilla volt".

Ekkor jön el a lehetőség, hogy tudomásukra hozzuk: "Nem érdekel ki tette, senkit nem akarok hibáztatni, viszont szeretném, ha többet ilyen nem fordulna elő."

Ha nem okolunk és nem büntetünk, azzal segítünk gyermekeinknek, hogy ne a bosszúra koncentráljanak, és lehetőséget adunk nekik, hogy felelősségteljes lépést tegyenek.

"Most pedig szeretném, ha mindketten segítenétek összepakolni az építőkockát". És erre viszont garantáltan az a válasz fog érkezni: "Igen, mami".

(Bátran ki lehet próbálni, saját tapasztalat.)

Pici lányom tegnap töltötte be 3. életévét, ezen apropóból néztem utána, mit is kellene tudnia 3 éves korban.

Ugyanis amíg a nagylányomnál szinte napról napra néztem, hogy fejlődik, a kicsinél már nem éreztem szükségesnek ezt, többek között azért sem, mert szerintem egy első és egy második gyermek fejlődése között óriási különbség van. A második gyermek rengeteg olyan dolgot megtanul a nagytól, amit ő első gyermekként csak jóval később sajátított el, részben azért, mert nem tanítottam neki korábban, részben pedig azért, mert más gyermektől sem látta.

Hogyan fejlődik a gyermekem 3 éves korban?

Igen nagy különbségek vannak a kicsik között fejlettség, személyiség és érdeklődés tekintetében is.

Figyeljük a gyermeket játék közben, beszélgessünk vele a napi eseményekről, olyan dolgokról, amelyeket együtt csináltunk (ezáltal fejlesztjük a memóriáját is) és adjunk neki egyszerűbb feladatokat (pl. rakja el a zoknikat a fiókjába). Meg leszünk lepődve, mi mindenre képes.

Mivel foglalkozik szívesen ebben a korban?

Ez az utánzós játékok hosszan elnyúló korszaka, tehát gondoskodjunk egyszerű kellékekről, például műanyag teáskészletről, amellyel megvendégelheti a babákat, vagy nagyon jó ötlet a babakonyha beszerzése, ami "megéri a pénzét", hiszen még az iskoláskorú gyermekek is szívesen játszanak vele.

Bevonhatjuk a sütésbe is - boldogan segít keverni, formázni, díszíteni (nálunk a pizza és a linzer van az első helyen, ezekkel ők is könnyedén tudnak dolgozni). Segíthet a gyermek az asztal körüli teendőknél is, én például arra szoktam megkérni a lányom, hogy vegyen elő szalvétát és evőeszközöket.

A kertben nagy élvezettel szagolgatja a virágokat, segít ültetni, de a locsolást is rá lehet bízni.

Milyen játék való a hároméves gyermeknek?

Szívesen belefeledkezik a kirakós játékokba, könyvekbe: ezek segítik a tanulásban. Az építőkockák fejlesztik a kézügyességet és hosszú ideig elszórakoztatják (nálunk a lego a nyerő). Ceruza, festék, gyurma - megfigyelhetjük, hogy egyre kreatívabb, már képes bonyolultabb rajzok és festmények készítésére is. (Ez például egyáltalán nem jellemző ránk; inkább szerepjátékokat játszik szívesen - például minden nap Piroska és a farkas -, Apával az elmaradhatatlan esti legózás, napközben babázás (többek között a szülinapjára kapott Ariel-lel és legtöbbször ez is átmegy szerepjátékba az én közreműködésemmel.)

Jól tudja használni a háromkerekű biciklit vagy a kerti hintát.

Miből tudhatom, hogy gyermekem érett az óvodára?

Elvileg arról, ha hajlandó rövid időre megválni tőlünk, képes kommunikálni más gyermekekkel és felnőttekkel, valamint szobatiszta.

De itt is nagy eltérések lehetnek: egyes gyermekek magabiztosabbak, ezáltal hamarabb jutnak el erre a szintre, mint mások - lehetséges, hogy a lányok könnyebben elszakadnak a szüleiktől, mivel érzelmileg talán érettebbek ebben a korban. Csak a szülő tudja megítélni, hogy csemetéje érett-e az ovira; ha úgy érezzük, hogy még nagyon ragaszkodik hozzánk, és persze amennyiben megtehetjük, ne küldjük még közösségbe.

Készségek és tudás

Beszéd:

• Rövid mondatokban beszél.
  
• Ismeri és maga is elmondja a mondókákat.
  
• Elmondja, hogy mit csinál - esetleg kimerítő beszámolót tart arról, mi mindent csinál, akkor is, ha senki sem kérte rá.

Koordináció:

• Kilenc kockát egymásra  tud tenni toronyként. Hidat is tud építeni, ha már megmutattuk, hogyan kell.
  
• A ceruzát a kezébe fogja, nem markolja.
  
• Valószínűleg le tud másolni egy kört, és tud alapvető formákat rajzolni.
  
• Egész ügyesen eszik egyedül.
  
• Le tudja venni a ruháit, de felvenni még nem.

Testtartás:

• Szalad, ugrik, mászik.
  
• Néhány másodpercig megáll fél lábon.
  
• Talán már egyesével veszi a lépcsőfokokat felfelé, de lefelé mind a két lábával rálép minden lépcsőre.
  
• Tud háromkerekű biciklivel közlekedni.

Általános értelmi szint:

• Ismer néhány színt.
  
• Esetleg elszámol ötig.
  
• Kezd bonyolultabb összefüggéseket megérteni; például megérti, ha azt mondjuk neki, hogy tegye a mackót a konyhaasztalra.
  
• Megérti egyes dolgok párosítását, csoportosítását: állatok, ruhák, járművek.
  
• Alkalmanként megindokolhatjuk neki a dolgokat.

Érzelmi és társas viselkedés:

• Folyton kérdez.
  
• Még nagyon önközpontú, de azért már barátkozik gyermekekkel a családon kívül is, és szívesen beszélget idegen felnőttekkel.
  
• Feltehetőleg elég önbizalma és önállósága van ahhoz, hogy házon kívül ellegyen nélkülünk, tehát mehet például óvodába.
  
• Tudja a teljes nevét, a nemét és esetleg a korát is.
  
• Érdeklődik a nemi szerve iránt.
  
• Nappal szobatiszta, és van olyan kicsi, akinek ebben a korban éjszaka is száraz marad a pelenkája.

Megyjegyzés: ahhoz, hogy a fenti készségeket elsajátítsa gyermekünk, - gondolom, ezzel azért minden szülő tisztában van -, nem elég leültetni a tv elé (sőt, egyáltalán nem szabadna leültetni, mivel a tévézés  fontos képességek megszerzésétől veszi el az időt), hanem folyamatosan foglalkozni kell vele. Nem muszáj szakkönyvek garmadát beszerezni és szigorú napirend szerint foglalkozni a gyermekkel, de azért napi fél-1 óra játékos fejlesztés nagyon fontos ahhoz, hogy gyermekünk a képességeinek megfelelően fejlődjön és ehhez harmonikus, kiegyensúlyozott családi légkör is szükséges.

... és még valami: a fenti készségeket soha ne úgy vizsgáljuk, hogy "jaj, milyen buta ez a gyerek, hiszen ide van írva, hogy tudnia kellene és mégsem megy neki". Mindig a saját gyermekünk személyiségét nézzük, az egyes fejlődési szakaszokat: például 2 éves korában még csak szavakat tudott  mondani, 3 évesen már szépen mondatokban beszél. 3 hónappal ezelőtt még nem tudott menni a háromkerekű bicilklivel, most pedig ügyesen közlekedik  vele. Soha ne a szomszéd gyerekkel hasonlítsuk össze, aki esetleg már 10-ig számol vagy rollerezik, esetleg már 2 éves kora óta szobatiszta.

Felesleges versenyezni, hogy kinek hol tart  a gyermeke a fejlődésben, mivel minden gyermek más és más. Bízzunk abban, hogy jól fejlődik és élvezzük életének ezt a korszakát.

Ha játék közben megfigyeljük a kicsit, pontos képet kapunk arról, hogy hol tart az ő saját, egyedi fejlődésének útján.