Ahhoz, hogy a gyerekek közösségi emberekké váljanak, szüleiktől szeretetet kell kapniuk, és melegséget sugárzó légkörnek kell körülvenni őket. Ebből kiindulva világos szabályokat kell felállítani és közvetíteni számukra.
Jó hír: a nevelés tanulható.
Mit is jelent tulajdonképpen a nevelés?
A nevelés azt jelenti, hogy a gyereket élettapasztalattal rendelkező felnőttek, szeretetteljesen, de határozottan és következetesen a közös együttélés szabályaiba bevezetik.
Az egyes személyekre vonatkozó korlátozásokat az együttélés szabályaiként fogalmazzák meg. Ezeket a szabályokat a szülőnek a nevelés során időben meg kell fontolni és a későbbiekben végre is kell hajtani. Nincs korlátlan szabadság. A szabályok feltétlenül szükségesek a minimális súrlódással járó emberi együttéléshez, ezeket pedig már a legkisebb gyerekek is meg tudják tanulni két feltétellel:
- a nevelői korlátozások legyenek a gyerekeknek megfelelők és a kicsik életkorához igazodók,
- legyenek igazságosak és korrektek, és idővel ahogy a gyermek értelme érik, legyenek számára is érthetőek és elfogadhatóak.
A második életév környékén sok szülő panaszkodik a dackorszak kezdetéről, illetve jeleiről, melyek nagymértékben megnehezítik a család életét. Ezért nem mindegy, hogyan reagáljuk le gyermekünk tanulásra, tapasztalatszerzésre irányuló cselekedeteit.
A gyermekek felfedezővágyának tekintélyuralmon alapuló és erőszakos megakadályozása haragot és frusztráltságot idéz elő. Így a tekintélyuralmi nevelési stílus elősegíti az erőszakot.
A jóindulatú szülők a saját belső feszültségüket növelik azáltal, hogy mindent megengednek gyermeküknek. Ráadásul egy korlátok nélkül felnővő gyereknek nincs esélye arra, hogy az együttélés fontos szabályait megtanulja (hiányzik a példakép és a modell). A családon kívüli más emberekkel kapcsolatba kerülve elutasítást tapasztalhat, ami szintén erőszakhoz és agresszióhoz vezethet.
De akkor mi a megoldás, ha mindkét nevelési irány erőszakhoz vezet?
Hagyjunk szabadságot, de húzzuk meg a határokat!
A gyereknek egyrészről ismernie kell és be kell tartania bizonyos szabályokat és határokat, hogy embertársainak ne kelljen tőle szenvednie. Meg kell tanulnia tiszteletben tartani mások jogait és ennek értelmében jóindulatúan, de világosan és határozottan korlátok közé kell szorítani.
Másrészről a gyereknek meg kell engedni, hogy kipróbálhassa magát, felfedezhesse környezetét és megtanuljon mások határaiba ütközni. Tehát nem szabad túlzottan korlátozni, mert különben egyéniségfejlődésében károsodik.
A nevelésnek olyan úton kell haladnia, ami a gyermeket bátorítóan és segítőn végigkíséri, ami engedi hogy szabadságát kikutassa, ami azonban az életben fennálló határokat is megmutatja.
Utolsó kommentek