Ez a csodaszép adventi naptár immár nyolcadik adventjét kezdte meg nálunk.
Első alkalommal még csak natúr színben csücsült az asztalunkon advent idején és semmi nem került bele, mert még pici volt a baba. Aztán átutaztattuk az országon, hogy a keresztmami ilyen egyedivé tudja varázsolni és azóta viszont mindig van benne valami titkos, valami érdekes, valami meglepi, amit csak a Mikulás tud belecsempészni.
Ez a kis fenyőfa a fentieken kívül még azért is híres, mivel nem Magyarország a hazája és annak idején többe került a vámoltatás, mint maga a fenyőfa. De ezt szerencsére csak utólag tudtuk meg, mert különben most szegényebbek lennénk egy adventi különlegességgel, ami csak a miénk és senki másnak nincs ilyen.
Ahogy írtam már az adventről szóló bejegyzésben, a gyerekek nagyon szeretik az adventi naptárt. Nemcsak azért, mert esetleg csokit vagy más édességet rejtenek a kis zsákocskák, dobozok, hanem a titokzatossága miatt is. Minden nap izgalom előzi meg a dobozok felnyitogatását, mert soha nem ugyanazt teszi bele a Mikulás. Mivel ezek a zsákocskák vagy dobozok nem nagy méretűek, ezért nagy dolgokat nem is lehet belepakolni, viszont a szokásos édességet kiválthatjuk számtalan kis aprósággal (persze azért néha lehet benne egy kis csoki, szaloncukor).
Mit rejthet a "Mikulás" vagy "Télanyó" az adventi naptárba?
- dió, mogyoró
- egy-egy matrica
- kisméretű puzzle-ból egy-két darab, kiszámolva, hogy 24-re elkészülhessen a nagy egész puzzle
- pattogós vagy csörgős labda (kisméret!)
- készíthettek memóriakártyát és ennek a darabkáit csempészitek bele naponta, így karácsonyra lesz + még egy játékotok
- ujjbáb
- kisdobozos színes ceruzából egy-egy darab
- egy-egy rövid kis versike, mondóka:
Például:
December, ber, ber, ber,
lábán áll a hóember.
*
Varjú károg, fúj a szél
esik a hó, itt a tél.
Jaj, de nagy a zimankó,
rogog alattam a hó.
*
Ha, ha, ha, havazik,
he, he, he, hetekig.
Hu, hu, hu, hull a hó,
hi, hi, hi, jaj, de jó!
*
Itt kopog, ott kopog,
megérkezett Télapóka, hopp!
*
Hegyen-völgyön mély a hó,
Lassan lépked télapó.
Ősz szakállán dér rezeg,
Messzi földről érkezett.
Kampós botja imbolyog,
Puttonyába mit hozott?
Mindenféle földi jót,
Dundi diót mogyorót.
*
Télapóka jujj, jujj, jujj
Az arcomba havat fúj,
Szakállából szerteszét
Rázza a sok pelyhecskét.
Kacagnak a gyerekek
Kapkodják a pelyheket.
Nem baj, nem baj, ez a jó,
Rázd a havat Télapó!
*
Osvát Erzsébet: Az első hó
Ébredjetek gyerekek,
csoda történt éjjel!
Megérkezett Télapó,
csillagot szórt széjjel.
Ezüst köntöst is hozott
a bokroknak, fáknak.
Nézzétek, hogy örülnek,
most már nem is fáznak
- ha nem otthon jön a Mikulás, hanem valahova elviszitek a gyerkőcöt és ott találkoztok a Mikulással, akkor a kicsi kaphat egy szép, színes levelet a Mikulástól, amiben leírja, hogy hol és mikor várja a kicsit
- kicsi csengő szalaggal vagy más karácsonyi dísz, amivel a gyerekszobát "felöltöztetitek" karácsonyra
- kislányoknak csat, gumi
- egy kis csomag fűzhető gyöngy
- kisfiúknak apró műanyagfigurák (katonák, állatok, stb.)
- nyomda, nyomdázáshoz festékpárna
- a gyerekek szeretik utánozni a felnőtteket, egy kis jegyzetfüzet nagyon alkalmas erre a tevékenységre, különösen, ha az ügyeletes kedvenc szerepel a borítón
- babakonyhához tartozékok: kockacukor, praliné, gumicukor fából vagy gyümölcsök, zöldségek textilből
- dobókocka (nagyon jól lehet vele játszani már egészen kicsi kortól)
- színes fürdőgolyó, fürdőfesték
- dióbél baba
- falra vagy bútorra ragasztható fafigurák
- hűtőmágnes
- mágneses kirakó darabkái egyenként.
Mielőtt a gyerekek megnézik a dobozkát vagy zsákot, énekeljetek együtt valamilyen Mikulásos dalt vagy december 6-a után karácsonyi dalt. Legyen egy kicsit ünnepélyes a hangulat: égjen az adventi koszorún a gyertya vagy legalább egy teamécses az asztalon, szóljon halk zene.
A gyerekek igazából nem hatalmas és drága ajándékokat várnak, hanem mindennapi apró kis örömöket. Az adventi naptár erre tökéletesen megfelel; a legjobb módszer a karácsonyra hangolódásnak.
Te mit "csomagolsz" az adventi naptárba?
Ha tetszett a cikk és szeretnél még néhány hasznos tanácsot kapni a minél meghittebb karácsonyi készülődéshez, iratkozz fel a blogértesítőre!
Utolsó kommentek