A számok megértéséhez az első lépés az, amikor megtanulunk számolni. Mikor a gyerekek először kezdenek számolni, mindössze egy bármely más mondókához hasonló versikét ismételgetnek. Azt esetleg már tudják, hogy mit jelent az 1-2-3, de még nem tudják maguk elé képzelni, hogy mit jelent a 6-7-8.
Ha a kisgyerek megtanulja az 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-es számsort, elkezdi megérteni, hogy mit is jelentenek a számok; mindezt segíti, ha mutatjuk is, amit összeadunk és kivonunk. A kisgyerekek gyakran összekeverik a számok sorrendjét, sokat kell hát gyakorolni velük.
Nyugodt pillanatokat válasszunk arra, hogy elmondjuk a kisgyerekeknek ezeket a mondókákat, s biztassuk őket arra, hogy számoljanak velünk az ujjaikon és lábujjaikon, s ha lehet, mutogassák is a mondóka szövegét.
Egy, megérett a meggy
Egy - megérett a meggy
Kettő - csipkebokor vessző,
Három - te vagy az én párom,
Négy - zsemlét süt a pék,
Öt - érik a tök,
Hat - hasad a pad,
Hét - virágzik a rét,
Nyolc - üres a polc,
Kilenc - kis Ferenc,
Tíz, tíz - tiszta víz,
Ha nem tiszta vidd vissza,
A kis csacsi megissza.
Egy, kettő, három, négy ...
Egy, kettő, három, négy,
Te kis nyuszi hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a világ végire.
Ott sem leszek sokáig,
Csak tizenkét óráig.
Az alábbi mondóka egyszerű kivonás gyakorlására szolgál.
Tíz ici-pici maci
Tíz ici-pici maci megy a sivatagban,
Arra megy egy róka, bekap egyet: ham-ham.
Kilenc ici-pici maci megy a sivatagban,
Arra megy egy róka ...
Addig folytassuk, amíg el nem fogy az összes maci.
Az alábbi mondóka egy kiszámoló:
Kertben jártam
Kertben jártam,
Madarat láttam,
Hányat láttam,
Mond meg te!
Akire rámutat, mond egy számot, például azt, hogy hat.
Egy, kettő, három, négy, öt, hat.
Mit tanul a kisgyerek ezekkel a mondókákkal?
A kicsi megtanul számolni, és megérti, hogy mit jelentenek a számok. Hogy például kettő az egy és még egy; hogy a kilenc tíznél eggyel kevesebb, stb. Ha a picinek kétségei támadnak, hogy mi következik, mondja el a mondókát. A mondókák nagyon fontosak az olvasás és helyesírás elsajátításához is, arra ösztökélik a gyerekeket, hogy észrevegyék a hasonlóságot a szavakat alkotó kis hangok között.
Utolsó kommentek