A gyermek növekvő kutatási és felfedező kedve próbára teszi a szülők idegeit és türelmét. Ezt a kutatási vágyat el kell fogadnunk természetes igényként. A kicsiknek elegendő alkalmat kell kapniuk, hogy mozoghassanak és próbára tehessék saját képességeiket.
Egy óvodába még nem járó gyermek rengeteg tapasztalatot gyűjthet anyukája mellett a különböző házimunkák során. Amíg anyuka a konyhában ebédet készít, a kicsi szintén ott tevékenykedik; segít a zöldségeket megmosni, neki is van saját tálkája, amiben keverheti a szószt. Játszhat a fazekakkal és a serpenyőkkel. Közben lehet énekelni, mondókázni vagy egyszerűen csak beszélgetni a készülő ebédről.
Vizsgálatok igazolták, hogy az értelmi képességek fejlettsége és a kreatív gondolkodás tekintetében az anyukájuk mellől később érkező gyerekek érettebbnek bizonyultak óvodás kortársaiknál, akik egész napjukat az óvodában töltötték.
A szobatisztaság fejlődése teljesen magától történik. Két-három évesen napközben fokozatosan kontrollálni tudják a gyerekek a vizelet- és székletürítést. Az éjszakai szobatisztaság később fejlődik ki. Mivel a szobatisztaság fokozatosan, magától alakul ki - ahogy a gyerek egyedül tanul meg járni is - ezzel kapcsolatban se gyakoroljunk szülői nyomást, hanem minden esetben újra és újra kedvesen bátorítsuk gyermekünket, hogy pisiljen és kakiljon a bilibe. Ha erőszakosan akarjuk rászoktatni a kicsit, az terheli és veszélyezteti a szülő-gyerek viszonyt, és ezzel akadályokat gördítünk a szabad fejlődés útjába.
Gyermekünk beszédfejlődését nekünk, szülőknek kell intenzíven segítenünk. Beszéljünk gyermekünkkel sokat, olyan dolgokról is, melyek a mi szempontunkból jelentéktelenek. Meséljünk arról, hogy éppen milyen tevékenységet végzünk, hogy érezzük magunkat. A második életévben a gyerekek gyakran tesznek fel úgynevezett "mi", a harmadik életévben pedig "miért" kérdéseket is. Próbáljunk meg kérdéseikre türelmesen és őszintén válaszolni. Ez a folytonos kérdezősködés néha fárasztó lehet, de gyermekünk ezzel nem bosszantani akar. Ez a kérdezés egészen természetes és fontos a kicsi beszéd- és gondolkodásfejlődése szempontjából.
Énekeljünk és táncoljunk sokat gyermekünkkel; számtalan énekes játék és gyermekdal létezik, amelyekre mozogni lehet. Ha nincs elég tapasztalatunk éneklés ügyben, akkor látogassunk el különböző zenés foglalkozásokra, játszóházakba, ahol lehetőségünk nyílik gyermekünkkel együtt megtanulni a dalokat, nótákat.
A vásárlás, mint jellemző konfliktusterület:
Egy hároméves kisgyerek a bevásárlóközpontban a pénztárnál kitett cukorkákból szeretne kapni. Anyuka azonban azzal a magyarázattal utasítja el gyermekét, hogy otthon még nagyon sok édességük van. A gyermek ezt a korlátozást hatalmas frusztrációként éli meg. Heves harag ébred benne, visítani kezd és a padlóra veti magát.
Egyes szülők hangosan megszidják vagy akár meg is ütik gyermeküket. Ezzel a gyermeki agressziót megpróbálják egy még erősebb ellenagresszióval elnyomni. A gyermek haragérzetét ez azonban nem szünteti meg, inkább felerősíti.
Egy másik reagálási lehetőség az engedékenység, amit szintén sok szülő választ. Ezeket a szülőket a dacos viselkedés úgy elbizonytalanítja, hogy mindent megtesznek gyermekük mielőbbi lecsillapításáért. A gyerek akarata ugyan teljesül, viszont így megtanulja, hogy az indulatos viselkedésével sikert ér el. Ez a magatartás megerősödik és egyre gyakrabban lépne fel, ha a szülők újra és újra nem engednének, így a szülők gyerekük rabszolgájává válnak.
Így reagáljunk a dacrohamokra:
Egy dühös dacreakció kezelésének legjobb módja az, hogy elviseljük a gyermek haragját és mérgét. Tartsuk szeretetteljesen karjainkban gyermekünket és hagyjuk, hogy ott mérgét kitombolja anélkül, hogy szemrehányásainkat rázúdítanánk. Fontos felismernünk, hogy a düh gyermekünk hatalmas tehetetlenségének kifejeződése. Segítsük őt ebben a tehetetlenségben, mondjuk el neki, hogy szabad dühösnek lenni, de azt is mondjuk el, hogy döntésünket nem változtatjuk meg. Addig tartsuk átölelve, amíg nem nyugszik meg, aztán mondjuk el neki, hogy mennyire szeretjük és magyarázzuk el döntésünk okát, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy még nem érti meg.
Ha gyermekünk gyakran dacol, ez azt is jelentheti, hogy túl sok korlátot állítunk elé, vagy a kicsinek több figyelemre és közelségre van szüksége.
Gyakori konfliktusterületet jelentenek ebben a korban a közös étkezések. A gyerekek sokszor nem akarják a felkínált ételt megenni.
Nem szabad a gyereket az evésre kényszeríteni, joga van eldönteni, eszik-e és mennyit. Fontos, hogy ilyen helyzetben ne adjunk neki édességet vagy nyalánkságot csak azért, hogy valami legyen a pocakjában.
Legközelebb csak a következő közös étkezésnél kínáljuk meg étellel és közben esetleg néhány gyümölcsdarabbal csillapítsuk éhségét. Így gyermekünk elfogadja az étkezési időket, és mi sem leszünk a kicsi "konyhai rabszolgája".
A határok meghúzása elengedhetetlen.
Fontos, hogy ne tűrjük el gyermekünk agresszív viselkedését, hanem a határhúzás eszközeivel állítsuk meg. Ha gyermekünk erőszakos akcióját tétlenül végignézzük, a kicsi számára ez azt az üzenetet hordozza, hogy az erőszak rendben van. Ez az üzenet alapja lehet az erőszakos irányba történő fejlődésnek, ezért közbe kell avatkozni.
Összefoglaló tanácsok:
- Fogadjuk el gyermekünk felfedezési vágyát, és átgondoltan, de következetesen húzzuk meg a határokat.
- Dicsérjük meg a kicsit, ha sikerült neki valami.
- Beszélgessünk vele sokat.
- Türelmesen válaszoljuk meg kérdéseit, magyarázzuk el döntéseinket.
- Próbáljunk meg egy alapvetően pozitív családi légkört teremteni, legyünk őszinték, még az érzéseinkkel kapcsolatban is. Ha haragszunk, azt is hozzuk nyugodtan gyermekünk tudtára, de ne legyünk haragtartók.
- Ha szükségessé válik a korlátozás, igyekezzünk konfliktushelyzetben olyan nyugodtak maradni, amennyire csak lehetsége.
- Ne engedjük, hogy gyermekünk erőszakosan viselkedjen. Azt se hagyjuk, hogy megüssön esetleg szidalmazzon bennünket vagy másokat.
Utolsó kommentek