Ebben a korban a gyerekekben küzd a nevelő személyhez való kötődés igénye, a kutatási vágy és a szeretett személyről való leválás. Ismerős környezetben többnyire a felfedezési vágy kerül ki győztesen. Ismeretlen helyen a kötődés iránti igény győzedelmeskedik. Minél nagyobb az otthoni védettség (meleg családi környezet), annál könnyebb a leválás.
Az első életév vége felé, amikor gyermekünk elbizonytalanodik, ránéz arcunkra, keresi velünk a szemkontaktust, hogy lássa, mi hogyan ítéljük meg a helyzetet, így állapítva meg érzelmi állapotunkat. Amikor túl messzire távolodik vagy új benyomások érik, az elbizonytalanodás pillanatában szüksége van arra, hogy gyorsan visszaszaladhasson hozzánk, a biztonságos és védett helyre.
Semmi sem ad olyan nagy biztonságot, mint az érintés. Az érintéseket bőrünkön keresztül fogjuk fel és hatásuk a felszínről halad megnyugtatóan befelé.
Az első életév végétől, de inkább a második évben gyermekünk megtanulja a mozgásokat úgy utánozni, hogy nem néz oda. Kialakul a testbeszéd és a mimika, fokozatosan beleképzeli magát más emberek helyébe. Ez a fejlődés vezet oda, hogy egyre inkább különbséget tud tenni az "én" és "te" között.
18-20 hónapos korban megjelennek a gondolatbeli tervek első csírái. Ezek az ún. dackorszak kezdetéhez kapcsolódnak. Gyermekünk újra és újra átéli, hogy ötletei és tervei, az ebből eredő cselekvések nincsenek összhangban a mi elképzeléseinkkel. Megtapasztalja az első összeütközéseket is, melyek az "én" és a "te" közötti különbség fontos élményeként nagy jelentősséggel bírnak.
Ez az ún. dackorszak, amikor gyermekünk a frusztrációkra erős dühkitörésekkel reagál, nagyjából a második életév második felétől a harmadik, néha negyedik évig is megfigyelhető. A dührohamok gyermekünk adott pillanatban fennálló rossz életérzésének kifejeződései, és egyúttal jelzés számunkra, hogy jó volna, ha engednénk. Itt azért megjegyezném, hogy dacolni csak az tud, aki ismeri az alternatívákat.
A második életévben gyermekünk többnyire ún. egyszavas mondatokban beszél: egy szót használ egy egész mondat kifejezésére.
A beszéd fontos feltétele a komplex gondolkodásnak. A gondolkodás lassan érik, két, két és fél évesen gyermekünk már tudja a tárgyakat színük, alakjuk és nagyságuk szerint rendezni, de egy ok és hatása közti összefüggés biztos felismerésére még nem képes. Mennyiségfogalma még szintén nem fejlődött ki. Ebben a korban "prelogikus gondolkodásnak" nevezzük gondolkodását. A macit vagy babát simogatja, eteti, tisztába teszi, úgy viselkedik velük, mintha emberek volnának.
Megfigyelhető nála a "mágikus gondolkodás" is. Sok hétköznapi dolgot úgy él meg, mintha varázsütésre történt volna. Fantáziáját gyakran foglalkoztatják a varázslók, boszorkányok, szörnyek és hasonló lények.
A második életévtől gyermekünk alaposabban megfigyeli környezetét és az ott levő tárgyakat, megpróbálja játékosan felderíteni és szétszedni azokat. Mindig a mozgási képességeinek megfelelően játszik. Az olyan egyszerű játékok érdekesek, mint a labda, egy kisautó vagy egy egyszerű baba. Az építőkockák egymásra rakosgatása, a firkálgatás mind fontos játékos élettapasztalatok, környezetét a játékon keresztül kutatja ki.
A teljesítménykészség jeleit szintén a második életévben ismerhetjük fel. Gyermekünk mindent egyedül akar csinálni, segítség nélkül szeretne boldogulni.
A "helyes", "helytelen", a "jó" és "rossz" érzése a szülői példa alapján fejlődik ki. A tőlünk megtanult értékek minden egyes megszegése miatt a lelkiismerete bűntudatot okoz. Már három-négy évesen képesek egyes gyerekek a lelkiismeretfüggő belső önszabályozásra.
Az olyan gyerekeknek, akik úgy nőnek fel, hogy hiányzik a megbízható kötődés szüleikhez, talán, mert verték vagy bántalmazták, vagy úgy érezték, nem szeretik őket, nehezükre esik a lelkiismeret kialakítása. A hiányzó lelkiismeret mindig kockázati tényezőt jelent az erőszakosság kifejlődése tekintetében.
Utolsó kommentek