A kisgyermek számára a tanulás játék, s ezáltal szórakozás. A gyerekek természetükből fakadóan játszva tanulnak, minthogy egyszerűen nincs rá mód, hogy másképp elsajátítsák mindazt, amit meg kell tanulniuk.
Mire iskolába kerül a gyermek, képessé válik rá, hogy komplex nyelven beszámoljon gondolatairól és érzéseiről; hogy elméleteket gyártson arról, hogy miért is úgy működnek a dolgok, ahogy, valamint megismeri és emlékezetében elraktározza az ismerős helyeket és tevékenységeket. Képes egyedül enni és öltözködni; játékaiban felhasználja a meséket és saját élményeit; fut, szökdécsel, mászik és ugrál, embert rajzol, egyszerű dalokat énekel, szeret, lázad a kívánságaink ellen, elolvadunk egy csibész mosolyától, s néha képes rávenni, hogy olyan dolgokat tegyünk, melyek homlokegyenest ellentétesek legjobb meggyőződésünkkel.
Lehetetlen elvégezni mindezt az óvodáskorban, hacsak a gyermek nem lelkesen és örömmel veti magát az ismeretszerzésbe. S ennek a tanulásnak külön neve van: JÁTÉK-nak hívjuk.
A játék természetes lételeme a gyermeknek, aki fejlődésének minden szakaszában pontosan úgy játszik, ahogy a legkönnyebben megtanulhatja azokat a dolgokat, amelyeket éppen kell. A szülők természetesen azt szeretnék, hogy gyermekük a lehető legjobban kibontakoztassa a benne rejlő lehetőségeket.
A gyermek veleszületett tehetsége tapasztalat útján fejlődik ki, de csak azokat a tapasztalatokat fogja keresni, amelyekben örömét leli. Nem tanulhatunk gyermekünk helyett. Akkor lehetünk a legbiztosabbak abban, hogy tanul, ha teste is, gondolatai is le vannak foglalva.
A gyerekek szeretik a rendszert. Hagyjuk, hogy válasszanak egy új és egy régi, ismerős könyv közül, s meglátjuk, gyakran ahhoz húz a szívük, amit már kívülről tudnak, különönösen akkor, amikor fáradtak.
A játék egyénre szabott és szabadabb, mint a hivatalos tanulás, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsen benne rendszer és ismerős elem. A játék gyakran ugyanannak a feladatnak az állandó ismételgetése, s bár sok gondolkodást nem igényel, mégsem haszontalan. A gyakorlással a viselkedés képességé és automatikussá válik. Máskor a játék valami újnak a felfedezése - például azt próbálja meg kitalálni a kisgyerek, hogy valami hogyan működik, mit is kell tenni vele. Mind a kétféle játék nagyon fontos.
Az elsőt bárhol lehet játszani, a másodikhoz viszont olyan környezetre van szükség, ahol a lehető legkevesebb a figyelemelterelő tényező. A gyerekeknek időnként szükségük van rá, hogy játékaikban szabadon kifejezhessék magukat, máskor viszont egészen különleges rávezetést igényelnek; mindig fontos azonban, hogy gyakorolják azt, amit megtanultak.
Gyermekeink számára leginkább a szociális környezet számít. Telezsúfolhatjuk a házat játékokkal, az ébrenlét óráit mindenféle tevékenységekkel; ha azonban mi magunk nem foglalkozunk a kicsikkel, nem nyújtunk igazi értéket.
A legfontosabb az, hogy napról napra, óráról órára hogyan bánunk gyermekünkkel. Ne feledjük, az építő jellegű kreativitást nem annyira a polcokra halmozott drága játékok serkentik, mint a család viselkedése egymással szemben, valamint a gyermekek fejlődésének és önbecsülésének serkentése.
Utolsó kommentek