Mostanában nagyon sokat járunk könyvtárba a gyerekeimmel (tudjátok, gazdasági válság van!), ahol aztán mindig rá kell döbbennem, mennyi borzalmas gyerekkönyv van forgalomban. Az alapmesék (Piroska és a farkas, Hófehérke, Csipkerózsika, stb.) számtalan változata látott már napvilágot, úgyhogy nagyon kell igyekeznem, hogy kiválogassam a megfelelőket, de még így is belecsúszik egy-kettő olyan, amitől feláll a szőr a hátamon.

A legutolsó Piroska és a farkas verzióból idézek: "A vadász nem a legbátrabbak közül való volt, és sosem ejtett nagyobb zsákmányt, mint az orráról elhessegetett legyeket. Ahelyett, hogy bement volna, inkább alaposan körülkémlelt a félig nyitott apró szobaablakon, és megpillantotta a farkast, amint a nagymama ágyában az igazak álmát aludta. Gyorsan megtöltötte a puskáját, csövét bedugta az ablakon, megpróbált pontosan célozni, majd lőtt. A nagy izgalomban azonban csak mellétrafált, és a golyó épphogy súrolta a farkas teli hasát. Mint valami léggömb durrant ki."

A fodrász - mivel ott olvastam éppen pici lányomnak - a nagy röhögéstől majdnem levágta apa fél fülét (na jó, a levágás az túlzás, de a röhögés az megvolt!).

Nem tudom, ki, hogy van vele, én nagyon szeretem a svéd gyerekirodalmat; Astrid Lindgrent különösen a Harisnyás Pippi könyveivel. Szerintem kevesen tudják róla, hogy nemcsak író volt, hanem szerkesztőként is dolgozott egy könyvkiadóban. Amikor megkérdezték tőle, milyen legyen egy gyerekkönyv, azt választolta: "jónak kell lennie". Vagyis nincs különösebb recept arra, hogyan kell jó gyerekkönyvet írni. 1947-ben a következőket írta: "A gyerekkönyvírás trükkje? Hát, nem tudom, kell-e néhány trükk ahhoz, hogy gyerekek számára írjunk. Az egyetlen talán, hogy az ember jól vissza tudjon emlékezni a gyerekkorára ... arra, hogy hogyan érzett, gondolkodott és beszélt, amikor gyerek volt."

Nemrég járt hazánkban a svéd Sven Nordqiust író-illusztrátor, akinek neve gondolom nem ismeretlen, különösen a Pettson és Findusz-rajongók körében. Egy rajzpályázat díjait adta át a magyar gyerekeknek.

Ennek kapcsán került szóba, hogy az elmúlt évtizedben milyen káros folyamatok indultak be a gyerekkönyvpiacon. Véleménye szerint a tömegtermelésben sok a szemét, és a gyerekek, ha nincs valaki mellettük, aki segít a választásban, nem tudják eldönteni, melyik a jó, az esztétikus. A felnőttek másik feladata, hogy rámutassanak: bizonyos képek, több értéket hordoznak, mint mások és ezzel jelezzék is egyben: van alternatíva.

Egyébként, amikor megkérdezték tőle, melyik a világ gyerekkönyv-nagyhatalma, szemrebbenés nélkül Svédországot mondta, majd megemlítette még Franciaországot és Olaszországot is.

Szerencsére mi sem panaszkodhatunk, vannak azért jó gyerekkönyvek a magyar piacon. (Lásd a könyvhétre megjelenő újdonságokat.)

A lányaim egyik kedvenc szerzője, Kiss Ottó, akinek könyvei "svéd gyerekverses" hangnemben íródtak. Legutóbbi szerzeményünk az Emese almája című kötet. Ebből különösen a "Micsoda" című vers tetszik nagyon a lányoknak.

"Tegnap Emese

megmutatta

a micsodáját,

amivel a lányok

szoktak pisilni,

aztán gyorsan én is

elővettem az enyémet,

de ő egyből elszaladt,

pedig esküszöm, hogy

nem is akartam lepisilni."

Ugye ezek után érthető a rajongásunk? Ha szeretnél te is egy kacagós versolvasós délutánt a gyerekeiddel, itt rendelheted meg hozzá a könyvet.

Nektek mi a kedvenc könyvetek? Gyere, oszd meg velünk!