Hamarosan itt a karácsony, elkezdődött a szokásos őrület: mindenki ajándék után kajtat, idegeskedik, szorong, mert kevés a pénz és minden drága. Évről-évre ugyanez ismétlődik és én csak csodálkozom, senki nem látja, hogy a karácsonynak így semmi értelme? Miért kell ajándékot venni annak, akit egész évben nem látok, sőt, esetenként valljuk be, utálom? Miért veszek fel hitelt a karácsonyi ajándékokra, ha tudom, utána nagy problémát fog okozni a részletek fizetése? Miért, miért, miért? Csak a kérdések motoszkálnak bennem, nem értem.
Nem lenne egyszerűbb szép csendesen, már november végén elkezdeni a készülődést? Na, nem a boltok mielőbbi kifosztására gondoltam! Hanem a lelkünkre (micsoda nagy szavak, ugye?), a gyermekeink lelkére. Azoknak a kicsi angyaloknak a lelkére, akik még bíznak bennünk, hisznek a Mikulásban, a Jézuskában. Jó nekik , ha azt látják, hogy az ajándékokat csak a különböző plázákban, áruházakban lehet megvásárolni? Jó lesz a spáros mézespuszi, mert nincs idő az otthoni sütögetésre? Vegyük meg a legnagyobb dobozt a játékboltból, így legalább egy estére békén hagy a gyerek? Csupa kérdés, de talán van még időnk feltenni magunknak és őszintén megválaszolni...
Az általam olvasott blogokban minden család örömmel készülődik a karácsonyra, mindenki saját kezűleg készíti az ajándékait, tepsiszám sütik a mézeskalácsot, vagdossák a hópelyheket, énekelgetik a karácsonyi dalokat. Közben náluk ugyanúgy (ahogy nálam is) feltorlódik a szennyes, a vasalnivaló, gondot okoz a főzés.
Ehhez képest mi van a "való világban"? Tegnap jöttünk kifelé az oviból, az egyik kisfiú megsimogatta az előtérben álló adventi koszorút és nyafogva megkérdezte anyukájától: "anyuuuuu, mi mikor gyújtjuk meg az első gyertyát?" Anyuka magában motyogva: "fogalmam sincs, lehet, hogy már nem is az elsőt kellene meggyújtani ..."
Erről eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti eset. Karácsony előtt néhány nappal a nagylányomék csoportja mézeskalácsot sütött az oviban; a gyerekek délután nagy lelkesedéssel mesélték a szülőknek, milyen jó volt, milyen finom volt, stb. Az egyik kisfiú vágyakozva megkérdezte anyukáját, ők mikor fognak otthon sütni mézeskalácsot. A válasz: "mit gondolsz, mit csinálok én egész nap, megdöglöm, annyit dolgozom, hogy mindened meglegyen, majd talán este még mézeskalácsot fogok neked sütögetni?" A kisfiú persze elhallgatott és többet nem szólt egy szót sem, amíg öltöztek. Miután elmentek, egy nagymama megszólalt: "legszívesebben megpofoztam volna, hogy mondhat ilyet egy anya karácsony előtt a gyerekének?"
De ezek nem kirívó esetek, naponta hallom, látom, ahogy szülők kiabálnak, ordítoznak a gyerekükkel, lehülyézik őket, közben meg panaszkodnak, mennyi gond van a gyerekkel, pszichológushoz kellene vinni, mert agresszív, mert lusta, mert hülye, mert kezelhetetlen ... Ilyenkor azért el kellene gondolkodni, ha én kiabálok a gyerekkel és elmondom mindennek, esetleg még meg is ütöm, akkor talán jogos a gyerek viselkedése, mert "valahol" talán látta, "valakitől" talán tanulta.
Karácsonykor viszont kompenzál a szülő, mert hát "mégis" karácsony van. Kapja már meg, amit annyira akar, amiért annyit nyöszörög, könyörög, hisztizik, a tévében lát. Meg azon felül még néhány más dolgot is, mert ugye karácsony van.
A karácsonyfa alatt rengeteg a csomag és valami mégis hiányzik. Lehet, hogy 2010-ben elcsépelt fogalmak ezek: szeretet, béke, nyugalom, de a gyerekeknek alapjáratban erre van szükségük, nem a csillogó-villogó játékcsodákra, műállatkákra és egyéb felesleges kacatokra.
Nálunk a Mikulás csak néhány apróságot hozott, mégis olyan meghittség volt azon a reggelen a lakásunkban. Az öröm, a titokzatosság, hogy itt járt a Mikulás, miközben ők aludtak. Halkan, lábujjhegyen jártak a lányok, suttogtak, izgatottan bontották ki a zsákot és szortírozgatták a mogyorót, diót és a csokoládékat, nézegették a csizmácskájukat, rejtett-e oda is valamit a Mikulás. Bezzeg az alattunk lakóknál zajlott az élet, ők egy hatalmas póniszettet kaptak és már kora hajnalban összevesztek, később bekapcsolódtak a szülők is az ordítozásukkal. Pedig megkapták, amit szerettek volna és mégsem volt elég ...
Természetesen én sem vagyok kivétel, ugyanúgy nézem, figyelem a játékáruházak kínálatát, de egyre inkább arra jövök rá, nagyon kevés dolgot érdemes megvenni. Egyrészt, mert nagyon drága, másrészt meg nagyon sok minden otthon is elkészíthető és tényleg fillérekből kijön.
Miközben az adventi kézműveskedéseinkhez kerestem ötleteket, találtam egy jó kis utazáshoz való játékot, a hozzá való szükséges alapanyagok minden háztartásban fellelhetők; egyenlőre időhiány miatt nem sikerült megvalósítani (Luca-napi vásárra készülődünk). Néhány nappal később egy játékáruházban ugyanezen az ötleten alapuló "kész" játékot láttam kb. 5.000, - Ft-ért (ahogy időm engedi, megmutatom, melyik ez a játék). De számtalan hasonló ötlet, tipp kering az interneten, tényleg csak nyitott szemmel kell járni.
A gyerekek sokkal jobban élvezik a saját maguk által bütykölt dolgokat és sokkal becsesebb a szemükben. Évekig rakosgatják a só-liszt gyurmából készült képeket, állatkákat és büszkén mutogatják, hogy ezt ők csinálták, amikor még ilyen-olyan picik-kicsik voltak és jókat szórakoznak rajta, hogy akkor még milyen ügyetlenek voltak, bezzeg most már nagyok és ügyesek és ... Na ezért nem szabad az alkotás örömét elvenni a gyerekektől. Az alkotás és a játék - ezek a legfontosabb tevékenységek egy kisgyerek életében, rajtuk keresztül tud kiteljesedni az igazi személyiségük, amit ha nem segítünk, esetleg visszafojtunk, komoly problémát okozhat a gyerekkorukban és kihatással lesz felnőtt életükre is.
"Játsszátok a gyerekekkel kedves játékaikat, s akkor együttműködnek veletek" javasolja Don Bosco, a legendás szalézi szerzetes, aki felismerte, hogy a kisgyermekek életformája a játék.
Jó lenne, ha a szülők megértenék, hiába veszik meg a méregdrága játékokat, ha utána otthagyják a gyereket és nem játszanak vele: az a játék nem ér semmit. Ideig-óráig persze matat vele a gyerek, aztán bevágja a sarokba a többi közé, mert nincs akivel megossza a játék élményét, izgalmát, amin keresztül beléphetnének együtt egy másik világba - a mese, a fantázia birodalmába, ahol minden a helyén van, a baj, bánat orvoslásra kerül és megtanulja, ne adja fel könnyedén, amit elkezdett, bízzon a képességeiben és előtt-utób sikert arat. Ezek az élmények a felnőtteknek sem ártanak, mert bizony ők már rég elfelejtették, milyen belefeledkezni önfeledten a játékba, pedig a játék által nemcsak a gyerekek, a szülők is változnak, fejlődnek és ez jót tesz az egész családnak. Karácsonykor pedig ez lenne az igazi ajándék - a vidám együttlét, önfeledt élmények, móka, kacagás. Ehhez pedig nem kell sok pénz, csak elhatározás: az idén IGAZI KARÁCSONY lesz!
Élményt kapjanak a gyerekek, ne ajándékot! Díszítgessétek együtt a lakást, színezzetek, vagdossatok, süssétek a mézeskalácsot: nem baj, ha nem lesz tökéletes a forma, a lényeg, hogy a gyerekek munkája benne legyen, másképp fog esni a saját maguk készítette süti. Készítsetek sajátkezű ajándékokat a barátoknak, nagyszülőknek. Ne sajnáljátok az időt a szánkózásra, hóember építésre, hóangyalozásra. Nem baj, ha nem ragyog a lakás karácsonykor, nem lesz minden ablak megpucolva és nem lesz 3 fogásos a karácsonyi menü. A lényeg, hogy közben jól érezzétek magatokat, ne fáradtan, idegesen essetek a karácsonyfa alá, morgolódva egymással, a gyerekekkel. Az advent nem erről szól, illetve nem szabadna, hogy erről szóljon. Nem véletlenül van az a négy hét karácsony előtt, nem véletlenül kell azt a négy gyertyát meggyújtani!
www.magyarvagyok.com/videok/32-Egyeb/26988-A-negy-gyertya.html
Hamarosan felteszek egy adventi mesét, amit az én lányaim nagyon szeretnek és segíthet egy kicsit ráhangolódni az adventi várakozásra.
Nálatok mi lesz a karácsonyfa alatt? Ha van valami jó ötletetek, amivel szebbé tehetjük gyermekeink karácsonyát, gyertek és meséljétek el!
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még hasonló témában olvasni, iratkozz fel a blogértesítőre, hogy szólni tudjak, ha új bejegyzés érkezik.
Utolsó kommentek