Az iskoláskorú gyerekek mozgásigénye nagy. A mozgások harmonikusabbá válnak, a reakcióidő csökken, a sebesség nő. A gyerekek egyszerűen a mozgás öröméért mozognak. A testmozgás szükséges a növekvő szervezet számára. A mozgásban lelt kedv és öröm fontos a jó lelki közérzethez.
Az első osztályos gyermek még nincs annyira leterhelve tanulnivalóval, hogy ne választhatnánk számára valamilyen sportágat. Nem kell élsportolónak nevelni, de szokja meg és építse be életébe a mindennapi mozgást; ez később meghálálja magát.
Iskolás gyermekünk legfőbb jellemzője, hogy önálló, aktív, tele van kíváncsisággal a világ iránt. Ezért is fontos, hogy jó iskolát válasszunk számára, ahol képességeit kibontakoztathatja.
Az első két iskolaévben a gyermek fokozatosan legyőzi az egocentrikus gondolkodását. Egyre kevésbé tartja magát a világ középpontjának, jobban érdeklődik lakókörnyezete és más emberek iránt.
Az idő fogalma is érthetőbbé válik a gyermekek számára. Második osztályban a legtöbb gyerek képes megtanulni az óra jelzésének értelmezését. Az általános iskolás gyermekeknek az áttekinthető időszakok, mint a hét vagy a következő szünidőig tartó idő felfogása már biztosan nem jelent problémát. Ennek ellenére újra és újra előfordul, hogy a általános iskolás gyerekek még rövidebb időszakokat, pl. órákat hibásan becsülnek meg, főként akkor, ha elmerülnek a játékban.
A beszéd területén a legfontosabb lépések az első életévekben megtörténnek. Iskoláskorban már csak nehezen kompenzálható az addig tökéletlen és problémás beszédfejlődés. Bár a legtöbb iskolában létezik logopédiai foglalkozás az elsősök még korrigálható beszédhibáinak megszüntetése érdekében. A gondolkodási képesség fejlődése mellett a beszéd is az egyre komplikáltabb mondatszerkezetek felé halad. Egy kilenc-tíz éves gyerek már legtöbbször úgy tud mesélni, hogy a hallgató a helyzetet jól el tudja képzelni, anélkül, hogy ott lett volna.
Nyolcévesen gyakran baráti kapcsolatok jönnek létre a fiúk és lányok között, kilenc-tíz éves korban inkább elkülönülnek egymástól. Az osztályon belül nemritkán rangsorok alakulnak ki. Mindenekelőtt a fiúknál figyelhetők meg szabályszerű harcok a vezető pozíciókért (mint az állatvilágban). Elsősorban a testi erő ad tekintélyt. A háttérbe szorult gyerekek rendszerint úgy próbálják felhívni magukra a figyelmet, hogy eljátszák az osztály bolondja szerepét, árulkodnak vagy megpróbálnak pénzzel (édességgel) barátokat venni.
A kilencedik és tizedik életévben az érdeklődés kinyílik az olyan dolgok és élmények felé, amelyeket a gyerek maga még nem látott és nem élt át. Szinte törvényszerűen következik be ennek során a szülőktől való belső eltávolodás. A gyerekek most már sokkal reálisabban szemlélik szüleiket. Megtapasztalják, hogy szüleik sem tökéletesek. Ismét egy kicsit önállóbbak lesznek és szüleikhez való érzelmi kötődésükön is lazítanak. Ez az elválás gyakran agresszív viták mellett történik, hasonlóan a dackorszakhoz. A szüleikkel szembeni gyengédség tekintetében is visszafogottabbak lesznek a gyerekek.
A szülői művészet csak abban rejlik, hogy ismét egy kicsit messzebb engedjük a gyerekünket anélkül, hogy elveszítenénk szem elől. Ennek veszélye most nagyobb, hiszen a gyerekek sokkal többet tartózkodnak távol otthonról. Iskolába járnak, délutánonként barátokkal, barátnőkkel találkoznak, és bennünket gyakran csak reggel és este látnak. Egyre több olyan hatás éri őket, aminek feldolgozásához kell a szülői segítségünk.
Ezért is nagyon fontos, hogy ezekben az időszakokban a gyerekünk számára elérhetőek legyünk. Ha még ezekben a rövidke időszakokban sem állunk rendelkezésre, fennáll annak a veszélye, hogy gyerekünk kicsúszik az ellenőrzésünk alól. Egyesek elhanyagolttá válnak, és a szülői házon kívül, az azonos korúakkal keresik a kapcsolatot. Ez a folyamat különösen a szünidő során erősödik fel, amikor nincs semmi elfoglaltsága a gyermeknek.
Próbáljunk meg pozitív családi légkört teremteni, hogy ne szakadjon meg kapcsolatunk gyermekünkkel.
Vegyük továbbra is komolyan gyermekünket, és igyekezzünk érzéseit megérteni. Érdeklődjünk mindennap mi történt vele, mi okozott örömet számára, mi dühítette fel, vagy tette szomorúvá, milyen volt a kapcsolata osztálytársaival, mit tervez, kivel akar játszani, és a szabadidős tevékenység során volt -e problémája.
Fontos azonban, hogy ne szorítsuk sarokba kutakodó kérdésekkel. Ugyanilyen fontos, hogy ne sértődjünk meg a gyerek pökhendi, elutasító magatartása miatt sem. A határokat azonban továbbra is jelöljük ki.
Bevált módszer ebben az életkorban a napi odafigyelési idő. Ennek lényege, hogy naponta egyszer üljünk le kényelmesen gyermekünkkel, nyújtózzunk ki a kanapén együtt. Gyermekünk döntse el, hogy mit szeretne csinálni: beszélgetni, játszani vagy egyszerűen csak összebújni velünk. Mi is beszélhetünk magunkról, a munkánkról, örömeinkről, gondjainkról, esetleg történeteket is mesélhetünk a saját gyerekkorunkból.
Ezzel a módszerrel fenn tudjuk tartani az érintkezést gyermekünkkel. Érzi, hogy tiszteljük, nyitottak vagyunk élményeire és magunk is jó példával járunk elől nyíltságunkkal. Így gyermekünknek nincs szüksége arra, hogy kellemetlen viselkedésével hívja fel magára a figyelmet.
Ebben az életszakaszban gyermekünk önállóságának növekedését figyelembe véve a családi szabályokat újra és újra át kell gondolni, nehogy gyermekünket az autonómia és önállóság irányába történő fejlődésében megakadályozzuk.
A rendszeres családi tanácskozás során meg lehet beszélni minden olyan problémát, amely bármelyik családtagot érinti. Megbeszélhetők az olyan szabályok, amelyek hozzájárulhatnak, hogy a közös együttélés pozitívabban alakuljon és megállapodhatunk azok bevezetésében.
Utolsó kommentek