A családban kaphatja meg a gyermek legkönnyebben azt, amire az életben a legnagyobb szüksége lesz: a biztonságérzetet.
Három dolog segíti őt a biztonságérzethez:
- a szeretet,
- a határok megmutatása,
- és a következetesség.
Tegyük fel, hogy a családban e három dolog közül a szeretet eleve adott. A másik két tényező bizonyára technikai segítséget nyújt a megalapozott és tartós szeretethez.
A család erőforrás, mert tagjai szeretetből segítenek egymásnak, másként viszonyulnak egymáshoz, mint kívülállókhoz. Közösségüket erőssé teszi, hogy megosztják a munkát, betartanak bizonyos előírásokat.
Amennyiben indulatok vezérlik őket, veszekedéssé fajulhat a helyzet. Ha a családtagok bizonyos fokig szabályokhoz tartják magukat, békében élhetnek.
Jó, ha az étkezések alkalmával mindnyájan együtt vagyunk, és ebben nagy szerep hárul ránk, anyákra. Ha mi főzünk, mi szervezzük a család életét. Talán nem is gondoljuk, mennyire fontos szempont az étkezés, hiszen az együtt étkezők egymás sorsában is osztoznak. A valódi, összetartó családi élet ezt meg is követeli.
A családtagoknak igazságosan kell kezelniük egymást. A bizalom nem azt jelenti, hogy megfeledkezünk az illedelmes, tiszteletadó viselkedésről. A közelség szintén nagyon fontos. Végül azt is be kell látnunk, hogy a családtagjaink életminőségéért elsősorban mi vagyunk felelősek.
A boldog család alapja természetesen a jó házasság. A sikeres házasság pedig két személy gyümölcsöző együttműködésén alapul.
Mitől lesz együttműködésük gyümölcsöző? Néhány alapvető tulajdonságra a házastársaknak szükségük van.
Az első és talán legfontosabb az önbizalom és a természethez fűződő bizalom. A házasság nemcsak anyakönyvi kivonattal hitelesített szerződés, hanem mélyebb, szorosabb szövetség. Ne akarjon az egyik fél a másikon uralkodni! Végezze mndkettő feladatát a szerepek szerint, és ne a dicséretre várjon.
Gyakran panaszkodnak a fiatal férjek, hogy a csecsemő eltávolítja tőlük a feleségüket. Mint férfi, már nem érdeklik az asszonyt, csak a gyerek körül forog a világ. A másik oldalról pedig az a panasz érkezik, hogy a férfi a munkájába menekül, nem törődik az otthonával, nem folyik bele tevékenyen a háztartásba, sőt a gyerekkel sem tud mit kezdeni. Érzékelhetjük, hogy itt tulajdonképpen az érem két oldaláról van szó. Ha az egyik fél egy kicsit bezárkózik - az új helyzet, az új családtag megérkezése miatt -, akkor a másik is bezárkózással válaszol.
Vigyázzunk, mert könnyen kialakulhat az ördögi kör! A férjnek meg kellene értenie, hogy a felesége most már nemcsak érte van, hanem elsősorban a magatehetetlen kisbabáért. Az anyának viszont a belőle áradó biztonságot, védelmet az apára is ki kellene terjesztenie. Ha a férje ezt érezné, a gyerekek felé is jobban ki tudna nyílni.
Ha bizonyos kérdésekben nem értünk egyet párunkkal, azt ne a gyermekek előtt vitassuk meg, mert ezzel romboljuk a mégcsak kialakulóban lévő biztonságérzetüket. Természetesen itt nem arról van szó, hogy nem lehet eltérő véleményünk egy könyvről, vagy filmről.
A mai gazdasági helyzet sem kedvez a családi harmóniának; a szülőknek még többet kell vállalniuk, hogy az eddigi életszínvonalt tartani tudják, munkanélküliként pedig még nehezebb kiegyensúlyozott családi légkört teremteni.
Azoknak a szülőknek, akiknek gondot okoz a pénz, és ezáltal veszélyeztetve érzik családi boldogságukat, ajánlom, olvassák el Jennifer Good "Pénz kontra szerelem - a túlélés három szabálya nehéz időszakban" című könyvét. A könyvből itt kaphattok néhány tippet és ötletet arra, hogy ebben a nehéz válságos időben hogyan tudjátok a benneteket összekötő barátságot elmélyíteni, illetve a köztetek lévő meghittséget fokozni.
Neked van ötleted a családi harmónia megőrzésére? Gyere, oszd meg velünk!
Utolsó kommentek