A gyermeknevelési szakirodalom szerint a gyerekek nagy része első osztályos korára már összerakja a képet a Mikulásról. Az óvodai, otthoni találkozások a Mikulással, az utcai Mikulások, akik nemegyszer párosával róják a kilométereket, az üzletekben kirakott Mikulás-csomagok, egy-két véletlen elszólás, titkolózás mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekben tudatosuljon, miszerint nem a Mikulás pakolja tele a kiscsizmát, hanem a szülők.

Bár azért, akadnak bátor szülők, akik eleve felvállalják, hogy nincs is Mikulás, hanem tőlük kapja a gyerek a csomagot. Ez elég illuziórombolónak tűnik; én például imádok "Télanyót" játszani, annak ellenére, hogy a lányok életkorának növekedésével egyre furfangosabbnak kell lennem. Amikor pedig már megveregetném a vállamat, milyen ügyesen megoldottam a helyzetet, jön a hidegzuhany: "ugye, mama, te is észrevetted, hogy ez nem az igazi Mikulás volt?"

Az az igazság, a nagylányom 3 éves korában ejtette ki a száján először ezeket a szavakat, és én ennek ellenére minden évben úgy készültem, újra meg újra (nem lankadó lelkesedéssel), hogy na, majd most aztán sikerülni fog a produkció. Hát nem! Minden évben elcsúszunk valamin: vagy a cipő nem stimmel, vagy a nadrág barna, vagy a pulcsi lóg ki, vagy a bajusz csúszkál, vagy a hangja túl ismerős.

Mivel évek óta próbálom leszerelni a különböző kifogásokat, most már annyira biztosra akartam menni, hogy esetleg nehogy a csomagokon lévő íráson bukjam el, a férjem nyomtatta ki a neveket. Erre mi történt? A Mikulásnak írt kis "értékelő" szöveg buktatott le: felismerte az írásom. Teljesen kiment a fejemből, hogy néhány hete az internetről segítettem kigyűjteni állatokkal kapcsolatos szólásokat, amit ő bemásolt a füzetébe. A könnyebb olvashatóság érdekében nyomtatott nagybetűkkel írtam, úgy, ahogy a Mikulásnak írt levelet is ...

A következő bukta: a Mikulás a nagy rohanásban otthon felejtette a piros és a fekete noteszét, amibe a jó és rossz gyerekek neveit szokta feljegyezni, és amivel tavaly is nagy derültséget okozott. Mit lehet ilyenkor tenni? A gyerekszobából csempésztünk ki egy noteszt, amit ugyan hetek óta nem használtak a gyerekek, de a Mikulás távozása után 5 perccel már rögtön eszükbe jutott, hogy nincs a polcon az a bizonyos notesz. Életmentő telefon a nagypapának (ráfogtuk, hogy ő vitte el!), de az arcokból ítélve nem voltunk meggyőzőek.

A hét nagy részét azzal töltöttem, hogy Télanyóként  jól szerepeljek. Az apró kis kívánságok összegyűjtésén túl extra feladatot kaptam: a nagylányom ugyanis megírta a Mikulásnak, hogy a kedvenc boszorkányát se hagyja ajándék nélkül. Gondoltam, ez szuper lesz, a Fáni is kap ajándékot és akkor tutira erősítjük a Mikulás-kultuszt. Igen ám, de mit lehet venni egy plüss boszorkánynak, ami még értelmes ajándék is? Na mit, hát persze, egy seprűt, amivel közlekedhet ... Az ötlet jónak tűnt, csak aztán jött a következő probléma: hol lehet ekkora seprűt kapni, meg egyáltalán seprűt? Két napig városnéző körúton voltam, de az ominózus találkozás előtt néhány órával sikerült megszereznem a megfelelő méretű seprűt (igaz, a kirakatból kellett beimádkoznom, de sikerült!). Még arra is ügyeltem, hogy a Mikulás-csomagok közé betegyem a gyerekem levelét.

Hát, látni kellett volna azt a meglepett kis arcot, hogy került oda az ő levele a Mikulás kezébe? Mert az rendben van, hogy az adventi naptár mellől eltűnt a levél, de, hogy valóban meg is kapta a Mikulás, ilyen most fordult elő először. Úgy láttam, na most ez 100 %-ig bejött, innen már csak nyerhetünk! Aztán persze, miután elment a Mikulás, össznépi kórusban kiabálták, hogy miért is nem ő volt az igazi Mikulás. Egyedül a kicsi hallgatott, ő táncolt, tornázott, énekelt a Mikulásnak, egyáltalán nem érdekelte, hogy igazi vagy sem.

Összefoglalva a Mikulással való találkozásunkat:

Annak ellenére, hogy ügyesen, logikusan felsorolták az érveiket, hogy miért nem az igazi Mikulással találkoztak, jó volt látni, hogy szinte egymást licitálva mutogatták a könyveiket, ellenőrzöjüket az ál-Mikulásnak. Annyira aranyosak voltak ezzel a hatalmas hinni akarással. Az eszük tudja az igazat, de a szívük nem akarja elfogadni és ez annyira jó. Ez az, amit nem szabad elvenni a gyerekektől. Egyszóval: megérte a JÁTÉK. Jövőre újból próbálkozunk, tanulva a mostani hibákból, talán egyszer tökélyre bírjuk fejleszteni a Mikulás-produkciót. Ami biztató rám nézve, a barátaink nagylánya 10 évesen olyan csillogó, álmodozó szemmel nézte a Mikulást, segítette leülni és beszélgetett vele az iskolai dolgairól, hogy talán még nekem is megadatik a következő két év (hacsak valami csúnya malőr közbe nem jön).

 Azt  tudtátok, hogy az Ablak Zsiráf lerántja a leplet a Mikulásról? A Mikulás címszó alatt a következő szöveg áll: "December 6-án van Mikulás-nap. Régi szokás, hogy ezen a napon a gyerekek ajándékot kapnak a szüleiktől. A mese szerint a cukorkát, a csokoládét a piros ruhás, fehér szakállas, puttonyos Mikulás bácsi teszi be a gyerekek cipőjébe."

Így könnyű megjósolni a gyermeknevelési szakembereknek, hogy a gyerekek iskoláskorukra  tisztába jönnek a Mikulás eredetével. Alighogy megtanulnak olvasni, már le is leplezhetik a Mikulást. Tanító nénink a Szóbúvár lexikont ajánlotta az Ablak Zsiráf helyett; azt hiszem, nem kétséges, hogy lexikont váltunk.

A lányok ezt a kevésbé ismert Mikulás nótát énekelték nagy sikerrel a Mikulásnak:

Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás

Csengő-csengő csingi-ling

Csizma koppan odakinn.

Kopogtatnak: kopp-kopp-kopp

Nyissuk ki az ablakot.

Ni-ni a jó Mikulás,

Bizony ő az senki más.

Ősz szakálla földig ér,

Haját belepte a dér.

Havas bunda a vállán,

Nehéz puttony a hátán.

Puttonyában sok-sok jó,

Füge, dió, mogyoró,

Hajas baba, kispuska,

Képeskönyv meg lovacska.

Kishegedű hu-hu-hú,

Hosszú virgács juj, juj, juj!

Nálatok milyen volt a Mikulás?

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blogértesítőre, hogy szólni tudjak, ha új bejegyzés érkezik.