Kedves Okosanya!

Régebbi a cikk, de én most tévedtem ide a körömrágásra rákeresve és gondoltam olvasgatok egy kicsit. Mint mindenkinek, nekem is vannak problémáim a gyerekeimmel, de most jutottunk el egy olyan pontra, hogy elég tanácstalan vagyok és a türelmem is fogytán:

Kislányom 3 éves volt, mikor a testvére született és kedves védőnőm tanácsait követve úgy jártam el, ahogy fentebb írtad, rengeteg figyelmet szenteltem neki, engedtem, hogy ápolja, gondozza a kistestvérét (bár ő nem az a lányos fajta, úgyhogy nem sokat sertepertélt körülöttünk). Sokat játszottam, foglalkoztam vele, a kistesót elláttam és már fordultam is hozzá, nem babusgattam a kicsit túlzottan előtte.
Nem is volt féltékeny, nem akarta, hogy visszavigyük a kistesót a kórházba, nem pisilt be, nem riadt fel éjszaka, szóval semmi jele nem volt sérülésnek.
Amióta viszont a kistesó öntudatára ébredt állandóan veszekednek, szekálják egymást! Közben pedig látom, hogy szeretik is egymást, mert néha meg olyan aranyosan eljátszanak, ölelkeznek, birkóznak.
Állandóan zeng a ház tőlük, mindenen összevesznek, mindig egymást cukkolják. Én meg sajnos az utóbbi évben eljutottam odáig, hogy elfogyott a türelmem és minden nap kiabálok velük.. (A lányom most lesz 6, a fiam pedig 3 éves.) Nem tudok mindig ott állni mögöttük és igazságot tenni, hogy ki volt a hunyó, meg ugye nem is tehetek és már csak a visításra érkezek, vagy oda se megyek, próbálják elrendezni egymás közt.

És itt jön a képbe a lányom körömrágása. Idén két új óvónő vette át a csoportot, de nagyon megszerette őket, szívesen jár oviba és ráadásul 2 hónapja ott is alszik, pedig régen hallani sem akart róla. Mondjuk nem alszik el, csak fekszik és elmondása szerint ilyenkor rágja a körmét, mert én itthon nagyon ritkán látom. Félek, hogy bármilyen keserű körömlakk csak a tünetet nyomná el, de nem hozna megoldást:(

Tudom, hogy ennyi alapján nem lehet végzetes következtetésekre jutni, de hátha Ön látja kívülről, hol hibáztam, hibázok, illetve mi lehet az oka ennek a szűnni nem akaró testvérharcnak.
Kérem írjon pár jó tanácsot, hogyan tudnám megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket.

Várom a válaszát!

Előre is köszönöm!

mijuu

@mijuu: köszönöm a bizalmat, hogy hozzám fordult kérésével, hasonló korúak a gyerekeink, úgyhogy mélyen átérzem a problémáját. A felmerült gondokkal kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem.

A jó hír az, hogy tökéletesen csinált eddig mindent, tehát emiatt nem kell magát ostorozni. Tudom, hogy érzékenyebb lelkű anyukák ilyenkor hajlamosak magukat hibáztatni, éjszakánként álmatlanul forgolódni, hogy mit rontottak el. Azáltal, hogy ügyesen felkészítette a kislányát a kistesó érkezésére, az elmaradt negatív következmények is ezt bizonyítják, megteremtette az alapot a jó anya-gyerek kapcsolathoz. Ahhoz azonban, hogy ez a kapcsolat továbbra is működőképes legyen, akárcsak a házasság, mindennap dolgozni kell rajta.

A körömrágással kapcsolatban azt javaslom, beszélje meg a kislányával, hogy miért rágja a körmét. Ha már tudja az okát, könnyebben lehet kezelni a problémát.
A körömrágás lehet annak a jele, hogy egyenlőre még szorong az új helyzet miatt (délutáni alvás az oviban) és próbálja magát nyugtatni. Jó megoldás lehet egy alvóállatka vagy baba, amivel otthon is alszik. Esetleg, ha úgy látja, hogy a kislánynak nincs szüksége már a délutáni alvásra, akkor megkérheti az óvónőket, engedjék felkelni, hogy halkan rajzoljon vagy nézegessen könyvet, amíg a többiek alszanak. Így nem unatkozna, és nem lenne szüksége a körömrágásra.
De hangsúlyozom, először mindenképpen a kislánnyal kell megbeszélni a gondot. Azt nagyon jól érzi, hogy a körömlakk nem megoldás erre a helyzetre.

A már említett rossz hírem pedig az, hogy a gyerekei közötti civakodást nem lehet megszüntetni, ugyanis ez az állapot teljesen természetes. Mint az is, hogy egyik pillanatban szeretgetik egymást, a másikban pedig püfölik. Képtelenség lenne elvárnunk tőlük, hogy állandóan ugyanolyan szoros, szívélyes kapcsolat legyen köztük. Teljesen más a személyiségük, az érdeklődési körük, ráadásul egyikük kislány, a másik fiú. Ez az évek során folyton változni fog, lesznek jobb és rosszabb időszakok.

Szülőként arra kell figyelnünk, hogy a testvérek közötti harmóniát nehezítő akadályokat eltávolítsuk. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy legyenek tisztába az érzéseikkel, és hogy viselkedjenek egymással a viták során. Nem könnyű feladat, ráadásul folyamatosan kell alkalmazkodnunk a változásokhoz (óvoda, iskola, költözés, betegség, stb.), de a gyerekek hálásak lesznek, ha megtanítjuk őket a szeretetteljes együttélés szabályaira, és anyai szívünk is nyugodtabb lesz.

Ennyi elmélet után egy-két gyakorlati tanács:

1. Először a saját érzéseinket kell rendbe tenni, mivel a gyerekek elsősorban azt utánozzák, akivel a legtöbb időt töltik.
Ha azt látják, hogy anya egy felmerült probléma láttán vörös fejjel elkezd üvölteni, hasonló helyzetben ugyanígy fognak viselkedni.

2. Meg kell tanítani a gyerekeket az érzéseik kimondására. Nem szabad elvárnunk tőlük, hogy csak jót érezzenek egymás iránt, igenis nyugodtan mondhassák el a rossz érzéseiket is. "Dühös vagyok, mert összefirkáltad a lapomat!" "Utálom, hogy mindig utánam mászkálsz!" Arra viszont ügyeljünk, hogy kulturáltan fejezzék ki magukat. Mivel a kicsi már 3 éves, ezeket a dolgokat vele is meg lehet beszélni és meg is fogja érteni.

3. Tapasztalatom szerint az egyik legfőbb konfliktusforrás, ha mindketten ugyanazt a játékot akarják. Ha például a nagy elkezd játszani valamilyen játékkal, ezt meglátva a kicsi is szeretne beszállni, mivel nem kapja meg, dühös lesz, kiabál, verekszik.
Nagyon fontos, hogy megértsük mind a két gyerek érzelmeit: a nagy nem szeretné odaadni, mert ő találta ki a játékot, a kicsi pedig látva, hogy a nagy milyen jól játszik, szeretne részesedni ebből, és mivel nem lehet, mérges lesz. A kicsinek meg kell tanítani, hogy lehet mérges, dühös, szomorú, de ezt mondja ki akár a testvérének, akár panaszolja el anyának, de ne verekedjen, mert a célját ezzel a módszerrel nem érheti el. Egyébként is fontos megtanítani, hogy egymás ütése nem elfogadott.

Azzal tudjuk a legtöbbet segíteni, ha tudomásul vesszük a gyerekek egymás iránti haragját és megfogalmazzuk a tapasztalt helyzetet, ez megnyugtatja őket, mert látják, hogy anya érti, min kaptak össze. (Pl. Ha jól értem, amit elmeséltetek, Kata te találtad ki ezt a játékot. Peti, te pedig szerettél volna beszállni a játékba. Értem, hát ez nem könnyű helyzet. Mi lenne ha Kata felépítené a házat, Peti pedig az istállót a lovaknak?)

Ha nagyobbak lesznek, már rájuk lehet bízni a megoldást, és nyugodtan kimenni a szobából. Egyenlőre azonban gyakorolni kell a kritikus helyzetek helyes megoldását.

Még számtalan helyzetet lehetne felsorolni, de hely hiányában erre nincs itt lehetőség. Ha esetleg volna olyan konkrét probléma, amiről nem írtam, várom kérdését, szívesen segítek.

A leveléből az derül ki, hogy a kislánya nem féltékeny a testvérére, de mivel az első gyerekek érzékenyek, sérülékenyek, szerintem nem ártana egy beszélgetés. Üljenek le kettesben, amikor a kicsi alszik, mondja el, milyen jó így kettesben beszélgetni, amikor nem zavarja Önöket a kistesó. Beszéljen arról, milyen bosszantó lehet egy kistestvér, akivel nemcsak a szobáját, játékait kell megosztani, de még az anyukáját is. A kislánya biztosan reagálni fog erre és kiderülhetnek olyan dolgok, amiről eddig még nem tudott, és ami segíthet kiegyensúlyozottabbá tenni a gyerekek kapcsolatát.

Jó ötlet lehet még a "lányos nap", amikor kettesben elmennek valahova, és olyan dolgokat csinálnak, amiket a kistesóval nem lehet. Nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, az ilyen alkalmak után a nagylányom sokkal türelmesebb és együttműködőbb a húgával.

Remélem, hasznos tanácsokat tudtam adni. Sok erőt, kitartást és ami nagyon fontos, türelmet kívánok!

Köszönöm szépen a válaszát!

"1. Először a saját érzéseinket kell rendbe tenni, mivel a gyerekek elsősorban azt utánozzák, akivel a legtöbb időt töltik."

Hát igen! Bármily fájdalmas is, "fejétől bűzlik a hal..."

Már eddig is hasonló módszereket alkalmaztam, de nem ilyen következetesen, hanem az aktuális idegi állapotomtól függően!
Gyanítom, hogy a nagy üvöltéseik is abból adódnak, hogy én is kínomban kiabálással próbálom rendbe tenni őket, így ők is ezt alkalmazzák. Sejtettem ám, hogy mit rontok el, de jó ezt mástól hallani, mint építő kritikát.

Lenne még egy-két kérdésem:

Az egyik, hogy a lányom (6 éves) mindig ellenkezik, ha kérek valamit. Például, ha öltözködünk, ha fogat mosni küldöm, stb. Ha nem állok ott mellette, elkalandozik és mire visszamegyek még mindig bele sem kezdett a dolgába. Erre lenne valami jó módszere?

Mit gondol az olyan motiválós módszerekről, mint a "mit szól ehhez a jézuska, mikulás, vagy ha ezt meg azt megteszed, ezt meg azt kapsz érte? Mit tart Ön helyes motiválásnak?

Mit tegyek akkor, amikor a lányom szemtelenül ellenkezik velem, én meg nem tudok mit kezdeni vele és emiatt tehetetlen dühöt érzek.

Kérem, amikor ideje engedi, ezek alapján lásson még el egy-két jó tanáccsal!

Érzem, hogy jó helyre fordultam segítségért!

Köszönöm,mijuu